London idén a szokásosnál is jobban ráhangolódik a karácsonyi hangulatra, aminek mi, kint élő magyarok is örülhetünk, ugyanis a város a többi európai nemzet hagyományait is szem előtt tartja, és ennek köszönhetően megrendezik az első forralt bor fesztivált.

mulled-wine-festival-cov

Az általunk annyira kedvelt, tipikus téli italt eddig is lehetett kapni Angliában, bár nem mindenhol ismerik, így vagy nekünk kellett elkészíteni, vagy ismernünk kellett a helyeket, ahol árulták. Most azonban a brit fővárosban Covent Garden területén egy pár napig annyi forró, szegfűszeges, fahéjas italt ihatunk, amennyi csak belénk fér, ugyanis London megrendezi az első hivatalos forralt bor fesztivált.

November 12 és 14 között mindannyian hódolhatunk kedvenc szezonális forró italunknak, ami normál esetben vörös bor és némi víz egy kis szegfűszeg, fahéj és narancs hozzáadásával, de ne legyen kétségünk afelől, hogy a fesztivál területén, ötletes új verziókat és íz kompozíciókat is felfedezhetünk. A fesztivál kezdetével együtt Covent Garden karácsonyi kivilágítását fel fogják kapcsolni ünnepélyes keretek között, ami több mint 100,000 izzó felhasználásával készült el.

49a680243b097377226218df0b54d35f195052523-1324022014-4eeaf8fe-620x348

A helyi éttermek mind el fogják készíteni saját specialitásukat, egyedi receptek szerint, szóval lesz választék bőven. Ha csak a jól megszokott ízre vágyunk, vagy valami különleges, egyedi fűszerezésű verziót akarunk kipróbálni, esetleg Gordon Ramsay spéci forralt borát szeretnénk megízlelni, akkor itt mindet kipróbálhatjuk csütörtöktől kezdve három napon át.

SŐT nem csak forralt bor lesz…

https_proxy

Annyira rápörögtek a forralt borra, hogy lesz forralt boros fagyi, cukorka, zselé (jelly shot), sőt még karácsonyi piték és sok minden más finomság is. Karácsonyi vásár hangulat, zenebona, és a karácsonyi fények együtt ígéretes kikapcsolódási lehetőséggel kecsegtetnek.

Belépés

Alapvetően ingyenes a belépés, ha előtte bejelentkeztek rá a Yelp applikáción keresztül, amit Androidos telefonon itt, vagy iPhone-on pedig itt tehettek meg. Egyéb esetben a belépő £10.

Helyszín: Covent Garden Market – East Piazza London , London WC2E 8RF

Időpont: November 12 (csütörtök) – November 14 (szombat)

Nyitva tartás: 12:00 – 21:00 mind a három nap

  • Csatlakozz Facebookon a HuNglia csoporthoz (12,300 tag), és a hivatalos oldalunkhoz (15,700 tag).
  • Próbáld ki új szolgáltatásunkat, a Hunglia keresőt.
  • Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, hogy közvetlenül elérd oldalunkat.
  • Ha van egy érdekes, hasznos, tanulságos angliai magyar sztorid, küldd el: info@hunliaonline.com