„Az elmúlt 27 év leghavasabb tele jön Nagy-Britanniában” egy időjárás guru szerint 1

Nagy-Britannia területén nagyon rég nem esett annyi hó, mint amennyi idén télen fog, egy gyakorlott klimatológus szerint. A férfi azt állítja nagy biztonsággal meg tudja mondani, hogy milyen idő várható, már hónapokkal előre.

„Az elmúlt 27 év leghavasabb tele jön Nagy-Britanniában” egy időjárás guru szerint 3

A 78 esztendős David King elmondása alapján egészen január elejéig alig fog havazni a szigetország területén, de 2018 elejétől nagyon hideg fagyos idő fog beköszönteni és hóviharokra és közlekedési káoszra lehet majd számítani az ország számos pontján.

A férfi egyébként egy már nyugdíjba vonult rendőrtiszt, és ezer éves Hold diagramokfelhasználásával készíti el az előrejelzéseket. Emellett pedig figyeli és elemzi a növények, madarak és egyéb állatok viselkedésében mutatkozó eltéréseket és hasonlóságokat, amik szerinte nem hazudnak.

„A következő két hónapban csak egy nagyon kevés hó fog esni, de az is csak főleg Skóciában és az északi területeken. Birminghamtől délre ezidő alatt kizárt, hogy havazzon. Ez egészen karácsony környékéig lesz így.”

„Szilveszter után, a következő év eleje viszont már egy teljesen más történet lesz. Nagyon nagy hidegek lesznek, sok hó várható, és a közlekedés sok helyen problémás lesz az időjárás miatt. Még a déli részeken is fognak majd -5C körüli hőmérsékleteket mérni. 1991 óta ez lesz a leghavasabb telünk.”

„Tavaly szeptemberben azt mondtam, hogy a tavasz hamar fog érkezni, a nyár meleg és nedves lesz, az ősz pedig viharos de enyhe. Eddig stimmel. Januárban nagyon hideg lesz, és hóviharok lesznek, majd a hónap vége felé lesz még egy adag jeges, viharos szeles időszak. Kétszer is lesz telihold a hónap során, ami sosem jó jel, mindig csapadékos hónap előjele. Az idő februárban sem nagyon fog enyhülni, és bár március a naptári tavasz első hónapja, még ebben a hónapban is számíthatunk majd egyáltalán nem tavaszra emlékeztető időre.”

A Kent megyéből származó Mr King váltig állította, hogy a jóslatai szinte mindig pontosak. Már 40 éve foglalkozik azzal, hogy ezekkel a módszerekkel megjósolja a várható időjárást, és rengeteg őstermelőnek, gazdának és egyéb olyan vállalkozásoknak ad tanácsot, akiknek számít az időjárás pl. a termés minősége és mennyisége miatt.

A MET Office előrejelzései szerint a következő pár hétben a szigetország déli fele felhős, csapadékos időre számíthat, míg az északi felén naposabb, de szárazabb és hidegebb idő várható. Havazást egyelőre csak az ország északi felén jósolnak a következő egy hónapban.      Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com