Egy új közvélemény-kutatás szerint azoknak a dolgozóknak a fele, akik albérletben élnek Angliában, egy hónapnál tovább nem tudnák fizetni a lakhatási költségeiket, ha elveszítenék az állásukat, vagyis az emberek egy jelentős részének szinte semmi tartaléka nincsen.
A YouGov által a Shelter lakáscélú jótékonysági szervezet számára végzett felmérésből az is kiderült, hogy a bérlők 34%-a egyetlen havi lakbért sem tudna kifizetni megtakarításaiból, ami egészen elképesztő és elszomorító adat. A hónap elején kiderült, hogy az átlagos bérleti díj Londonban jövőre elérheti a 2700 fontot is, ami 133 fonttal több a jelenlegi átlagnál.
A Hamptons ingatlanügynökség adatai szerint a fővároson kívül újonnan bérbe adott ingatlanok átlagára először most májusban haladta meg a havi 1000 fontot. A Shelter kutatása szerint Angliában az albérletben élők 55%-ának emelkedett a bérleti díja az elmúlt évben – és 37%-uk már most is nehézségekkel küzd vagy elmaradásban van a bérleti díj kifizetésével az emelkedés miatt. A felmérés során több, mint 2000 albérletben élő felnőttet kérdeztek meg a lakáshelyzetükről júniusban Angliában.
A jelenlegi válság által érintettek között van Priscilla is, egy 50 éves üzletvezető, aki teljes munkaidőben dolgozik. Miután kapott egy indokolatlan kilakoltatási felszólítást – amelyet a kormány el kíván törölni –, azt mondta, azóta hajnali 4-kor vagy 5-kor felébred, hogy elkezdjen ingatlanokat keresgélni, és eddig már több mint 20-ra jelentkezett.
„Stresszes, és depressziós vagyok. Nem tudok aludni és nem tudok koncentrálni a munkára. Már most is hozok anyagi áldozatokat; Nem megyek el szórakozni és nem tudok elmenni nyaralni sem. Többször is kerültem olyan helyzetbe, amikor más bérlők többet kínáltak, mint a meghirdetett bérleti díj. Egy nemrégiben történt megtekintéskor az ingatlanügynök azt mondta, előttem két ember már is egy teljes évre előre felajánlotta a bérleti díjat.”
„Átbeszéltem a fiammal minden lehetőséget, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy lakást vásároljunk, miközben a bérleti díjak meg elképesztő magasak.”
A Shelter több ezer szociális otthon építését kérte a kormánytól, „igazán megfizethető alternatívát kínálva ezzel az albérletek helyett a rászorulóknak”.
Polly Neate, a jótékonysági szervezet vezérigazgatója a következőket mondta: „Az albérlők az ország egész területén olyan válsággal néznek szembe, mint még soha. A kormány évtizedek óta tartó kudarca, hogy elegendő szociális lakást építsen, így azt jelenti, hogy az albérletekre nagyobb a túljelentkezés, mint valaha.”
„Tudjuk, hogy a szociális lakhatás a legtöbb ember számára működik, mert biztonságos, és a bérleti díjak a helyi jövedelmekhez vannak kötve. Üres szavak helyett a kormánynak és minden politikai pártnak alá kellene írnia több ezer szociális otthon felépítését.” – tette hozzá.
A Shelter további kutatásai kimutatták azt is, hogy Angliában a szociális bérlők több mint háromnegyede azt mondta, hogy nem engedhetné meg magának, hogy a környéken „rendes” albérletben éljen.
A kormány szóvivője a következőket mondta: „Erős múlttal rendelkezünk a megfizethető bérelhető és megvásárolható lakások biztosítását illetően országszerte. 2010 óta több mint 659 500 új megfizethető otthont adtunk át a 11,5 milliárd GBP értékű Megfizethető Otthonok Programunkon keresztül, köztük 166 300 szociális bérbe adható lakást.”
„A mérföldkőnek számító Renters Bill törvényjavaslatunk pedig egy jobb ajánlatot fog biztosítani a bérlők számára, nagyobb biztonságot nyújtva nekik otthonaikban, és megakadályozva, hogy a nagy bérleti díj emeléseket a kilakoltatás egy alternatívájaként használják fel.” Forrás