„Apró technikai hiba” miatt 10,000km-t repültek feleslegesen a londoni járat utasai 1

Az utasok már félúton túl jártak, a semmi közepén, Szibéria fölött, amikor a repülőgép megfordult, és visszarepült Londonba.

baplane0807a2_0

A British Airways egyik járata Tokyo-ba tartott a londoni Heathrow reptérről és már a félúton is túl voltak, mikor egy technikai hiba miatt a gépnek vissza kellett fordulnia. A BA7-es járat csütörtökön délben szállt fel London legnagyobb repteréről, és a repülőút a tervek szerint 11 órás lett volna, aminek a végén megérkeznek Tokyo repterére.

Ehelyett a Boeing 777-es járat, amikor Szibéria északi felén haladt keresztül, valahol 1500 km-rel Novosibirsk-től északra, váratlanul visszafordult. Így a repülőút 11 óra helyett 12 órásra nőtt, ráadásul a félnapos repülés végén az utasok ugyanott találták magukat, ahonnan elindultak, vagyis Londonban.

Gyakorlatilag 12 órát és 10,000 km-t utaztak, el a semmi közepére és vissza. Az utasokat hotelekben szállásolták el, és másnap 10:30-kor szállt fel a pót járat, amivel végül célba tudtak érni.

A Flightradar24 adatai először azt mutatták, hogy a gép útvonalat módosított, és Helsinkiben fog leszállni, mert valamiféle egészségügyi vészhelyzet van a fedélzeten. Később azt mondták, hogy az útvonaltervvel nem stimmelt valami.

A légitársaság szóvivője azt nyilatkozta, hogy a Londonba való visszatérésért egy apró technikai hiba okolható. Azt, hogy ez a válasz hány utast elégít ki, nem tudhatjuk, de sejthetjük.

Mindenesetre a gépen utazók ilyen szituációban komoly kártérítésre jogosultak. 3 óra késés fölött ugyanis ez mindenkinek jár, és ez sok angliai magyarnak is hasznos infó lehet. Itt találjátok a részleteket ezzel kapcsolatban.

Az összes utas ebben az esetben jogosult az £500-os kártérítés teljes összegére. Ráadásul azok az utasok szintén kártérítést kell, hogy kapjanak, akik a járattal visszafelé jöttek volna Londonba. Ezen felül ugye ott van még a hotel szobák ára, és az elégetett 10 ezer km-es úthoz szükséges üzemanyag. A 12 órás kirándulás a semmibe így közel £300,000-ba is kerülhet a cégnek, és minden bizonnyal kerülni is fog.    Forrás: http://www.independent.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után