Akár 1000 fontra is megbüntethetnek egy a jogosítványunkkal kapcsolatos szabály miatt, ami közel 1 millió embert érint Nagy-Britanniában 1

Több mint 900 000 ember teszi ki magát akár 1000 GBP-ig terjedő pénzbírságnak a lejárt jogosítványuk miatt Nagy-Britanniában – derült ki az új adatokból.

Akár 1000 fontra is megbüntethetnek egy a jogosítványunkkal kapcsolatos szabály miatt, ami közel 1 millió embert érint Nagy-Britanniában 3

A Driver and Vehicle Licensing Agency (DVLA) körülbelül 926 000 járművezetőről rendelkezik olyan információval, amely szerint a jogosítványa az elmúlt évben lejárt. Az új jogosítványokat 10 évre adják ki, és mindenképp meg kell újítani, hogy a kártyán látható kép jól hasonlítson a sofőrre.

Ennek elmulasztása miatt bárki akár 1000 fontig terjedő pénzbírsággal sújtható, és érvényteleníti a járművezetői biztosítást is. Mivel a biztosítás nélküli vezetés szintén bűncselekménynek minősül, lejárt jogosítvánnyal volán mögé ülve további még az említettnél is nagyobb mértékű pénzbírságot és eltiltást kockáztat a sofőr, valamint ha bármi baj történik, a biztosító sem fog fizetni.

A PA hírügynökség által az információszabadságról szóló törvények alapján szerzett adatok azt mutatják, hogy minden 50 sofőrből több mint egy hagyta lejárni a jogosítványát. Vannak köztük néhányan olyanok is persze, akik jogosítvánnyal rendelkeznek, de már nem vezetnek, csak nem értesítették a DVLA-t.

De a legtöbben egyszerűen elfelejtették, nincsenek tisztában a törvénnyel, vagy csak szimplán nem vették észre, hogy a jogosítványuk lejárt. A DVLA-nak 56 nappal a lejárati dátum előtt írásban kell figyelmeztetnie az embereket. Sokan azonban nem kapják meg a leveleket, mivel nem értesítik a szervezetet a címváltozásról, viszont jobb, ha tudjuk, hogy ezt a törvény nem tekinti érvényes kifogásnak.

Az elavult lakcímet vagy más helytelen adatokat tartalmazó jogosítvány használata szintén szabálysértésnek minősül, amely akár 1000 GBP-ig terjedő bírságot vonhat maga után. Az ilyen jogosítvánnyal való vezetés nem az egyetlen módja annak, hogy kockáztassunk egy büntetőeljárást: sok esetben az is baj, ha megpróbálják személyazonosságunk igazolására használni.

A vezetői engedély megújítása kb. 14 GBP és online megtehető érvényes egyesült királyságbeli útlevél, az elmúlt 3 évben érvényes lakcímmel, jelenlegi jogosítvány és NI szám segítségével. A sofőrök továbbra is használhatják járműveiket, amíg az új dokumentum megérkezésére várnak.

Philip Gomm, a RAC Alapítvány munkatársa azt mondta: „Jó okuk van arra, hogy a jogosítványunkat az alapvető jogi követelményeken túlmenően is naprakészen tartsuk. Például mert széles körben elfogadott személyazonosító okmányok, és minden bizonnyal szükségünk lesz rájuk, ha valaha is megállítanak a rendőrök.”

„A megújítás lehetőséget ad arra is, hogy az emberek felmérhessék, alkalmasak-e még a vezetésre, és úgy gondoljuk, hogy szól érv amellett, hogy a kötelező szemvizsgálatot összekapcsoljuk a folyamattal, hogy mindannyian biztonságban maradjunk az utakon, bár a kormánynak segítenie kell hogy a költségek a lehető legalacsonyabbak maradhassanak.”

A DVLA szóvivője azt mondta: „Arra ösztönözzük ügyfeleinket, hogy használják a GOV.UK oldalát, mivel az online jelentkezés a leggyorsabb és legolcsóbb módja a fotókártyás jogosítvány megújításának.”    Forrás

Megosztás