Aggódik a Ryanair vezetője, a Brexit miatt gondok lehetnek az EU és a Királyság közti járatokkal 1

A Ryanair fapados légitársaság figyelmeztette a brit kormányt, hogy a légi közlekedési megállapodásról szóló tárgyalásokat kezeljék kiemelt helyen, különben lehet, hogy egy jó ideig majd nem tudnak a vállalatok járatokat indítani Európa és az Egyesült Királyság között.

Aggódik a Ryanair vezetője, a Brexit miatt gondok lehetnek az EU és a Királyság közti járatokkal 3

Ugyanis arról még nem volt szó, hogy az ország a kilépéssel az úgynevezett „Open Skies” megegyezésből is kiválik-e. Ha ez megtörténne, az azt jelentené, hogy a brit kormánynak minden országgal kellene kötnie egy bilaterális szerződést arról, hogy szabadon mehetnek a repülők a két ország között. Ez azonban akár hetekre vagy hónapokra is megbéníthatja a légiforgalmat a Ryanair szerint.

A vezérigazgató szerint, ha nem születik ezzel kapcsolatban megállapodás 2019-ig, akkor elméletben nem lesz majd lehetséges a brit sziget és Európa között repülni egy ideig. A légitársaságok legalább egy évre előre lefixálják a menetrendjüket, éppen ezért azt akarják, hogy a kormány mielőbb oldja meg a kérdés körüli bizonytalanságot.

„Európa felől egyelőre az látszik, hogy ők nem terveznek ezzel kapcsolatban semmilyen megállapodást, nincs semmi különleges megállapodás kilátásban. Úgyhogy ha ez az egész ügy marad, és csak lóg a levegőben a WTO-hoz, és az Unióhoz kapcsolódva is, van rá némi esély, hogy egy ideig nem lesznek járatok a sziget és Európa között. Ennek a hatásai pedig az üzleti világra nézve katasztrofálisak lennének. Ezért az üzenetünk Theresa May-nek a következő: Kérlek, döntsd el hamar, mit akartok ebben az ügyben, és minél hamarabb jussatok egy megállapodásra a légiközlekedésre vonatkozóan, hogy a repülés zavartalan lehessen a britek számára.”

Aggódik a Ryanair vezetője, a Brexit miatt gondok lehetnek az EU és a Királyság közti járatokkal 4

„Erősen benne van a pakliban, hogy Európa nemet mond, és az Egyesült Királyság nem maradhat az Open Skies egyezmény részese, hacsak a brit kormány nem engedélyezi továbbra is az emberek szabad mozgását. Nem várhatunk ezzel 2019-ig. A ’19 nyári menetrendünket már ’18 nyarán véglegesítenünk kell. Szóval legalább 12 hónappal előre tudnunk kell, hogy ebben a kérdésben mi lesz a tárgyalások vége. Ha ez nem történik meg, Nagy-Britannia szörnyű helyzet szélére sodródhat 2019 tavaszára.” – nyilatkozta Michael O’Leary a légitársaság vezetője.

Egy légiközlekedési elemző, Chris Terry szerint azonban az Egyesült Királyság egy kulcsfontosságú állomás rengeteg légitársaság számára, így remélhetőleg, sikerül majd egyezményre jutni. „Szerintem a Ryanair a lehető legrosszabb végkifejletet vázolja fel. Mennyi esélye van, hogy amitől félnek, megtörténik? Nagyon kevés.”   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után