Új járatot indít az angliai magyaroknak a WizzAir és új repülőket is vásárol 1

Szeptembertől új járatokkal egészül ki a magyar légitársaság palettája, így mostantól Budapestről már egyenesen Birmingham városába is tudunk majd repülni. A cég 110 új repülőgépet is vásárol, több mint duplájára növelve ezzel a flotta létszámát.

DSC_0217

Birmingham reptere nemrég jelentette be, hogy két új járatot is üzemeltetnek idén ősztől, melyek közül az egyik Budapest és Birmingham, a másik Varsó és Birmingham közt fog közlekedni. A két új járat heti kétszer fog repülni oda és vissza Anglia és a két főváros közt.

A Wizz Air-nek ez a nyolcadik brit fennhatóságú reptere, ahova beteszi a lábát. A Budapest és Birmingham közti járatok kedden és szombaton fognak repülni, míg a lengyel fővárosba, vagy onnan hétfőn és pénteken tudunk majd utazni. A légitársaság szóvivője elmondta, hogy a magyar és lengyel utasokon kívül sok turistára is számítanak, most, hogy két ilyen szép és turisztikai szempontból izgalmas városba közvetlenül is megnyílik az utazás lehetősége.

A jegyek már most lefoglalhatók a Wizz Air honlapján 5,900 Ft-os ártól (Ez az ár egyszeri útra érvényes, feladott csomag nélkül).

A Wizz Londonba és Glasgow városába indít még járatokat Budapestről, valamint Debrecen és London közt is repül egy gép minden nap.

A konkurens fapados légitársaságok közül a Ryanair, az EasyJet és a Norwegian szintén indít járatokat Budapest és London közt. A Ryanair Bristolba és Manchesterbe is repül, a Jet2-vel pedig Manchester, Leeds és Edinburgh városaiba is eljuthatunk közvetlen járattal.

19

A Wizz Air nemrég jelentette be igényét 110 db új A321neo típusú repülő megvásárlására is, összesen 8.6 milliárd font értékben. Ez nem kis méretű növekedés a légitársaság részéről, tekintve, hogy jelenleg 61 repülőből álló flottával rendelkeznek, és összesen 380 járatot üzemeltetnek.

„Ezzel a lépéssel fektetjük le az alapjait annak, hogy a következő évtizedben is stabilan növekedhessen a vállalat.” – nyilatkozta Váradi József, a cég vezérigazgatója.

Itt csatlakozhatsz Facebook csoportunkhoz, ami már 6,300 fős.

ÚJ – Mobilodról mostantól 1 érintéssel elérheted weboldalunkat a HuNglia ikonnal

Vásárolj olcsóbban a HuNglia kuponjaival 

Ha érdekesnek vagy hasznosnak találtad, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”200″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Forrás: http://penzugyi-tudakozo.hu/deviza-atutalas-kulfoldre-olcso-utalas-devizaban/

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után