A Wizz Air ma bejelentette, hogy végleg megszünteti az egyik brit repülőtérről induló járatait, plusz figyelmeztetett a sztrájkok miatt 1

Az egyik brit reptérre jelentős csapást mért a Wizz Air, a légitársaság ugyanis bejelentette, hogy végleg bezárja bázisát Wales fővárosának, Cardiffnak a repülőterén. A magyar tulajdonú légitársaság 40 fős légiutaskísérő és pilótaszemélyzettel épített ki ott egy bázist tavaly áprilisban az egyébként a walesi kormány tulajdonában lévő repülőtéren.

A Wizz Air ma bejelentette, hogy végleg megszünteti az egyik brit repülőtérről induló járatait, plusz figyelmeztetett a sztrájkok miatt 3

Miután tavaly szeptemberben leállították a műveletet, mondván hogy majd idén tavasszal szándékoznak azt újraindítani a nyári szezonra, nyolc menetrend szerinti járattal többek közt Spanyolországba, Görögországba és Portugáliába is. A Wizz azonban most bejelentette, hogy nem indítják újra a járatokat. A Cardiff Airport kijelentette, hogy csalódott a döntés miatt, mivel a repülőtér kapacitása így jelentősen csökken. Áprilistól decemberig a légitársaság összesen 103 000 utast szállított a cardiffi útvonalain.

A Wizz jelenleg két nem „alapjáratot” még üzemeltet Cardiffból Milánóba és Bukarestbe de január 25-ével ezek is megszűnnek. Amikor bejelentették a cardiffi beruházást a Wizz Air kijelentette, hogy van lehetőség a művelet kiterjesztésére Közép- és Kelet-Európával, mint lehetséges újabb célállomásokkal.

A Cardiff Airport közleményében így nyilatkozott: „Mély csalódottsággal vesszük tudomásul, hogy a Wizz Air úgy döntött, hogy beszünteti tevékenységét a cardiffi repülőtéren. Sajnálatos, hogy a Wizz Air a gazdasági környezetet említette Cardiffból való kivonulásának okaként.”

„A légitársasággal 2020 óta dolgozunk együtt, és a legutóbbi múlt heti előrejelzésük szerint az idei nyárra szóló foglalások megelőzik a tavalyi szintet, ezért meglepőnek találtuk a döntésüket. Sajnáljuk azokat az ügyfeleinket, akikre hatással volt ez a hír, és most az idei utazási terveik emiatt teljesen felborulnak.”

A Wizz Air UK ügyvezető igazgatója, Marion Geoffroy a Travel Weekly-nek ezt mondta: „A kihívásokkal teli makrogazdasági környezet és a magas üzemeltetési költségek, beleértve az üzemanyagot is, azt jelentik, hogy sajnos nem tudjuk folytatni a működést a cardiffi repülőtéren. Őszintén elnézést kérünk walesi és délnyugat-angliai ügyfeleinktől az okozott fennakadásokért és kellemetlenségekért.”

„Most az a prioritásunk, hogy minden érintett ügyfelünket közvetlenül megkeressük, és világos tanácsokat adjunk a lehetőségekről, valamint hogy gondoskodjunk cardiffi munkatársainkról és személyzetünkről. A Wizz Air továbbra is alacsony árakat kínál nyolc másik, az Egyesült Királyság területén található repülőteréről, köztük Bristol, Birmingham, London Gatwick és London Luton repülőtereiről.”

Eközben a határőrség alkalmazottainak sztrájkja a brit repülőtereken még további hónapokig is eltarthat a karácsony körüli több napos munkabeszüntetést követően, hacsak a kormány nem kezd tárgyalásokat a fizetésről – mondta a PCS szakszervezet vezetője. A wizz air arra figyelmeztette utasait, hogy a reptéri dolgozók sztrájkja jókora fennakadásokat okozhat a továbbiakban is. Bár ez elsősorban az Egyesült Királyságba beutazókat érinti, az útlevél-ellenőrzésnél és a poggyászkezelésnél is megnövekedett várakozási időre lehet számítani. A Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevő utasok számára pedig térítésmentes járatváltást is felajánlanak.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után