A WC-n szülte meg gyermekét egy egyetemista lány Angliában úgy, hogy azt sem tudta, hogy terhes 1

Egy egyetemista lány szó szerint „azt hitte, hogy álmodik”, amikor egy buliba való készülődés közben kiment a vécére, ahol teljesen váratlanul életet adott kisfiának úgy, hogy azt sem tudta, hogy terhes.

A WC-n szülte meg gyermekét egy egyetemista lány Angliában úgy, hogy azt sem tudta, hogy terhes 3

Jess Davisnek, aki a meglepetésszülés utáni napon töltötte be a 20. életévét, elmondása szerint halvány fogalma sem volt arról, hogy terhes, és úgy gondolta, hogy hasi fájdalmait a menstruációja okozza. A bristoli történelem- és politikahallgatónak nem voltak nyilvánvaló terhességi tünetei, és a hasa sem nőtt meg annyival, hogy gyanút fogott volna.

Ms. Davis 2022. június 11-én 16.45-kor hozta világra kisfiát, Freddie Oliver Davist, aki születésekor mindössze 2,4 kg-ot nyomott. A lány, aki ekkor épp a második évét töltötte a Southamptoni Egyetemen, így nyilatkozott: “A menstruációm mindig is rendszertelen volt, ezért nem igazán vettem észre semmi túlzottan gyanúsat.”

„Néha volt hányingerem, de pont akkor kezdtem el szedni egy új gyógyszert, így csak betudtam annak. Amikor megszületett, az volt életem legnagyobb sokkja – először azt hittem, álmodom. Nem fogtam fel, mi történt, amíg fel nem sírt.”

„Utána tört rám az érzés, hogy most aztán tényleg fel kell nőnöm. Eltartott egy kis ideig, míg túljutottam a kezdeti sokkon, és alkalmazkodtam hozzá, és jobban elkezdtem kötődni hozzá, de most már olyan boldog vagyok, hogy szavakba se tudom önteni. Ő a valaha volt legnyugodtabb baba. Úgy hívja mindenki az osztályon, hogy a csendes baba.”

Amikor Jess erős fájdalomra ébredt 2022 június 11-én, azt feltételezte, hogy most kezdődik a menstruációja, és elment a helyi Asdába, hogy vegyen egy meleg vizes palackot. Azt mondta: „Alig tudtam járni, és még az ágyamra lefeküdni is kínlódás volt, amikor hazaértem. Aznap este házibulit kellett volna tartanom a másnap esedékes születésnapom alkalmából, ezért lezuhanyoztam és megfürödtem, hogy jobban érezzem magam, de a fájdalom csak egyre erősebb lett.”

Ms. Davis elmondta, hogy hirtelen azt érezte, hogy nagyon ki kell mennie a WC-re, ezért leült, és „nyomni kezdett”.

„Meg sem fordult a fejemben, hogy én most épp szülök – csak annyit tudtam és éreztem, hogy nyomnom kell” – magyarázta. „Egy ponton azt éreztem, hogy valami elszakadt, de nem tudtam, mi az. Csak azt éreztem, hogy ki kell jönnie. Annyira szürreális volt amikor meghallottam a sírást, és ráébredtem, hogy mi is történt valójában, hogy el sem tudom mondani.”

Nem tudta, mit tegyen, ezért Jess, aki ekkor egyedül volt otthon, felhívta legjobb barátját, a 20 éves Liv Kinget. Annak ellenére, hogy eleinte úgy gondolta, hogy barátja csak valami nyakatekert ürügyet keres, hogy lemondja a közelgő bulit, King azt tanácsolta neki, hogy azonnal hívjon mentőt, miután Davis elküldte újszülött fiának fényképét.

Jesst a Southamptoni Princess Anne Kórházba szállították, ahol Freddie-t azonnal elvitték, hogy inkubátorba helyezzék. Az orvosok úgy vélik, hogy a gyermek a terhesség 35. hetében született, de drámai körülmények közt való érkezése ellenére ő is és édesanyja is jól vannak.

Freddie érkezésének hírét Ms. King közölte Ms. Davis édesanyjával, aki mikor felhívta, annyit kérdezett: „Ülni tetszik?” Szerencsére Jess édesanyja támogatja őt, és nagyon élvezi, hogy nagymama lett.

„A mamám a legjobb ember a világon, nagyon támogat mindenben, és imádja, hogy nagymama lett” – mondta Davis.

„Anyának lenni hatalmas változás az életemben, de természetesnek tűnik. Nehéz megmagyarázni azt a szeretetet, amit Freddie iránt érzek, de hihetetlen érzés. Folyamatosan csak rá gondolok. Átmegyek egy helyi egyetemre, hogy folytassam tanulmányaimat. Így Közelebb leszek az otthonomhoz, ami megkönnyíti a gyermek nevelését. Alig várom, hogy lássam, ahogy felnő, és minden lépésnél ott legyek hogy segíthessek neki.”      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után