A nyílt utcán késeltek meg egy fiatalt Nyugat-Londonban az emberek szeme láttára 1

A döbbent járókelők előtt, az utcán szurkáltak meg egy tinédzser srácot a nyugat-londoni Shepherd’s Bush területén.

27_knife_g_w

Az áldozat, aki egy 18 év körüli fiatal fiú volt, összetűzésbe keveredett egy másik férfival az Uxbridge Road-on, Shepherd’s Bush-nál, tegnap este 20:30 körül, aminek eredményeként a dulakodás közben egy kés is előkerült.

Az egyik szemtanú, James Buchanan azt nyilatkozta a Standard-nek, hogy a barátaival ültek egy közeli helyen, amikor észrevették, hogy a két srác egymásnak esik. Nem sokkal ezután az egyik kést rántott és oldalba szúrta az áldozatot.

„Épp egy közeli pubban ültünk a barátokkal, és sörözgettünk, amikor egy srác haladt el az ablak előtt biciklivel. Valamin összevitatkozott egy másik emberrel, majd fogta magát és leszúrta. Nem hittünk a szemünknek. Ráadásul sok ember vette őket körül, a nyílt utcán voltak, és az egész fényes nappal történt. Ezek a mai fiatalok egyszerűen semmitől sem riadnak vissza.” – mesélte MR. Buchanan.

A 32 éves férfi ugyanakkor azt is elmondta, hogy sajnos az elmúlt időszakban a környéken történt számos késelés után igazából már azon sem lepődik meg, hogy fényes nappal is megteszik.

Mindössze néhány nappal ezelőtt, ugyanezen a környéken a Portobello Road-on késeltek halálra egy fiatal srácot. A 17 éves Fola egy biciklis banda elől próbált meg elmenekülni, de utolérték és halálra szurkálták.

shepherds_bush_stabbing

Az utóbbi hetekben nagyon megemelkedett az ilyen és hasonló bűncselekmények száma, ahogyan a gyűlölet bűncselekményeké is. Nem bizonyított tény, de úgy tűnik elég jó eséllyel ez is az EU-s népszavazás eredményének a következménye.

„Az emberek lassan már ki se mernek menni az utcára, mert mindenhol bandák ácsorognak a sarkon. Ugyanez szinte bárki mással is megtörténhetett volna. Elképesztő, hogy tulajdonképpen, ha csak összeszólalkozol valakivel az utcán, simán megkéselhetnek érte.”

A rendőrség szóvivője azt nyilatkozta, hogy nem tudják, hogy a két késelés közt van-e kapcsolat. A srácot egyébként egy közeli kórházba szállították, állapota súlyos de nem életveszélyes.    Forrás: http://www.standard.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után