A nyílt utcán erőszakoltak meg egy nőt Londonban 1

A legfrissebb hírek szerint egy nőt a nyílt utcán erőszakoltak meg a tegnap (szombat) hajnali órákban Dél-Londonban, amelynek következtében az áldozatot kórházba is kellett szállítani.

A nyílt utcán erőszakoltak meg egy nőt Londonban 3

Az értesülések szerint a harmincas éveiben járó áldozat azt mondta a rendőröknek, hogy szombaton nem sokkal hajnali 1 óra előtt támadták meg a West Croydon pályaudvar közelében. A támadást követően a helyszínre érkező mentősök a nőt a helyszínen ellátták majd kórházba szállították.

Az incidens a London Road és a Kidderminster Road találkozásánál történt. A helyszínen a rendőrök elfogtak egy 28 éves férfit, akit nemi erőszak elkövetésével gyanúsítanak, de elővigyázatossági okokból őt is kórházba szállították.

A nyílt utcán erőszakoltak meg egy nőt Londonban 4

A rendőrség a MyLondon szerint délelőtt 10 óráig kordont állított fel a Croydon és Norbury között a helyi főút mentén.

Walter nyomozó, aki a támadás kapcsán indított nyomozást vezeti, azt mondta: „Tudom, hogy a helyi közösség most nagyon aggódni fog, azok után, hogy tudomást szereznek erről a szörnyű esetről.”

A nyílt utcán erőszakoltak meg egy nőt Londonban 5

„Mindenkit szeretnék megnyugtatni és biztosítani afelől, hogy a történtek után egy alapos vizsgálat folyik a pontos részletek feltárása érdekében. A helyi lakosoknak fokozott rendőri jelenlétre kell számítaniuk a környéken, amíg folytatjuk vizsgálatainkat.”   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után