A következő generáció visszacsinálhatja a Brexitet: „Mi elszúrtuk” 1

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint a fiatal britek még mindig visszafordíthatják majd később a Brexitet, ha úgy döntenek, hogy az elkövetkező években egyszer újra csatlakoznak az EU-hoz.

A következő generáció visszacsinálhatja a Brexitet: „Mi elszúrtuk” 3

Az EU egyik vezető szereplője egy sokakat meglepő nyilatkozatában azt mondta, hogy a következő generáción múlik majd, hogy „kijavítják-e” a brit politikusok által a Brexit kapcsán elkövetett hibákat. Von der Leyen azt is kijelentette, hogy az Egyesült Királyság egyértelmű „jeleket” mutat abba az irányba, hogy a jövőben újra csatlakozni fog majd a blokkhoz, miközben a szavazók körében egyre növekszik a Brexit hatásai miatti frusztráció.

Arra a kérdésre, hogy Nagy-Britannia újra csatlakozhat-e valaha, azt mondta a Politicónak: „El kell mondanom önöknek, hogy a gyerekeimnek folyamatosan azt mondogatom: „Helyre kell hoznotok majd. Mi elrontottuk, nektek kell majd ezt helyrehozni.” Von der Leyen ezek után azt is hozzátette: „Úgy gondolom, hogy itt is egyértelmű hogy milyen irányba halad a történet, ez persze csak a személyes véleményem”.

A brüsszeli vezető a Rishi Sunkkal kötött windsori megállapodást Észak-Írország ügyében szintén úgy emlegette, mint egy „új kezdet a régi barátok számára”. A miniszterelnök szóvivője Von der Leyen provokatív megjegyzéseire reagálva azonnal elutasította a Brexit visszafordításának vagy „megjavításának” ötletét.

Sunak úr hivatalos szóvivője szerint a Brexit „szabadságai” lehetővé teszik, hogy az Egyesült Királyság eltérjen Brüsszel irányelveitől például a bevándorlás, az állatjólét vagy a gyógyszerbeszerzés terén. „A Brexit megvalósítására összpontosítunk” – mondta a jelen lévő újságíróknak. „A Brexit által kínált előnyökre és lehetőségekre összpontosítunk.”

Bár a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az elmúlt évek során fokozatosan nőtt az EU-hoz való újbóli csatlakozás támogatottsága, sem a Munkáspárt, sem a Liberális Demokraták nem ígérik a Brexit visszafordítását. Sir Keir Starmer pártja szorosabb kapcsolatot ígért a tömbbel, de kizárta az egységes piachoz vagy a vámunióhoz való újbóli csatlakozást, illetve az emberek szabad mozgását visszaállító megállapodást.

Von der Leyen asszony meglepő megjegyzései akkor láttak napvilágot, amikor Sunak úr új külügyminisztere, David Cameron épp Brüsszelben van, hogy Ukrajnáról és más védelmi kérdésekről tárgyaljon.

Lord Cameron azonban várhatóan találkozik Maros Sefcovics-csal, az Európai Bizottság alelnökével. A külügyminiszter állítólag megvitatná az autóiparra kivetendő, januárban életbe lépő Brexit utáni vámok kérdését.

Sunak úr kormánya sürgeti a Bizottságot, hogy egyezzen bele az elektromos járművek piacát károsító költséges új szabályok késleltetésébe, amelyek a jelenlegi tervek értelmében 2024 elején lépnének életbe a Boris Johnson által aláírt kereskedelmi megállapodásának részeként.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után