A legfrissebb értesülések szerint az angol királynő nem tér vissza a Buckingham-palotába, és élete hátralevő részében a Windsori kastélyban fog lakni.
A 95 éves uralkodó a járvány elején, 2020 márciusában költözött „hétvégi rezidenciájába”, és most az is kitudódott, hogy már nem akar visszaköltözni a Buckingham-palotába. Az értesülések szerint ez azért nem jelenti azt, hogy soha többé nem jön már Londonba, de ha igen, akkor is csak egy-egy rövid látogatás erejéig.
A Sunday Times szerint a Buckingham-palota egy tízéves felújítási programnak nagyjából a felénél tart épp, és ebből kifolyólag nem praktikus, hogy a királynő visszatérjen oda. A munkálatok állítólag a tervek szerint majd csak 2027-re fejeződnek be, így jelenleg nem ideális hosszabb távon életvitelszerűen ott lakni.
Hugo Vickers, angol író, aki mellesleg jól ismeri a királynőt, azt mondta: „Windsor az a hely, amelyet a királynő talán a legjobban szeret. Onnan vannak a legkedvesebb közös emlékei Fülöp herceggel, ott vannak a pónik és ott a családja is közel van. Ez egy teljesen logikus döntés.”
A királynő 70 éves uralkodása nagy részében a Buckingham-palotában élt, de állítólag jobban szereti a windsori kastélyt, az utolsó otthonát, ahol Fülöp herceggel együtt élt.
Károly herceg és Cornwall hercegnéje lesz majd a következő a királyi család tagjai közül, akik a Buckingham-palotát megöröklik majd, mint első számú lakóhelyet. A walesi herceg állítólag londoni rezidenciáját, a Clarence House-t részesíti előnyben, de elfogadja, hogy a Buckingham-palota a „monarchia főhadiszállása”.
A királynő a múlt héten újra munkába állt, azt követően, hogy ő maga is Covidos lett, és néhány nap kényszerpihenőt kellett beiktatnia, de szerencsére csak enyhe megfázásos tünetei voltak és már jobban van. A királynő mostanában egyre többször küszködik egészségügyi problémákkal, ami miatt több eseményt is ki kellett, hogy hagyjon, és a róla közzétett képeken rendszeresen sétabottal jár, és mostanában gyengébbnek és jóval soványabbnak tűnik, ezért egyre többen aggódnak miatta… Forrás