A britek többsége NEM maradna az Unióban 1

A britek 51 százaléka voksolna arra egy most vasárnap tartott választáson, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az unióból. A kérdés nem is lehetne aktuálisabb.

eu_flag-423935

A WIN/Gallup International globális piac- és közvélemény-kutató csoport tizenhárom EU-tagállamban elvégzett felmérését vasárnap ismertette a The Sunday Times. Az eredmények szerint Nagy-Britannia az egyetlen, ahol az EU-tagság feladását pártolók abszolút többségben voltak. Franciaországban és Görögországban 53, Hollandiában 58, Németországban 73, Olaszországban 75 százaléknyian mondták azt, hogy népszavazás esetén hazájuk EU-tagságának fenntartására voksolnának.

21_NWS_23_VOTERS_1118019a

A kérdés brit szempontból különösen aktuális, mivel a kormányzó Konzervatív Párt valóban referendumot tervez Nagy-Britannia EU-tagságáról. David Cameron brit miniszterelnök tavaly jelentette be, hogy ha pártja kormányon marad a 2015 májusában esedékes parlamenti választások után is, Nagy-Britanniában 2017-ig népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, addig viszont a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét az Európai Bizottsággal.

A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna, és a brit választók a tárgyalások eredménye alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

Bevándorlás mint vitatéma

Az EU-bevándorlás mára az egyik legforróbb vitatéma a brit belpolitikában, és a többi EU-tagállamból – főleg a közép- és kelet-európai országokból – érkező munkavállalók nagy száma a legfőbb hivatkozási alapja az unión belüli szabad munkaerőmozgás korlátok közé szorítását célzó kormányzati megnyilvánulásoknak.

Cameron az elmúlt hetekben többször nyilvánvalóvá tette, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében hajthatatlan. A kormányfő többször hangoztatta azt a véleményét is, hogy nem lehet korlátlan jognak tekinteni az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást. A bevándorlási szabályok szigorítása a Konzervatív Párt egyes veterán politikusai szerint is elengedhetetlen.

CERAR, Miro; BASESCU, Traian; MERKEL, Angela; SOBOTKA, Bohuslav; JUNCKER, Jean-Claude; STUBB, Alexander; THORNING-SCHMIDT, Helle; BORISZOV, Bojko; CAMERON, David; SZAMARASZ, Antonisz; STRAUJUMA, Laimdota; MILANOVIC, Zoran; COELHO, Pedro Passos

Sir John Major volt miniszterelnök, aki 1990 és 1997 között állt a brit kormány élén, a BBC televíziónak nemrégiben kijelentette: véleménye szerint csaknem 50 százalék az esélye Nagy-Britannia távozásának az EU-ból, ha Londonnak nem sikerül reformokat elérnie a bevándorlás kérdésében. A tekintélyes konzervatív politikus szerint az EU-bevándorlás megfékezésére van szükség ahhoz, hogy a brit EU-tagság fenntartása mellett szóló érvekről meg lehessen győzni a brit választókat. Ken Clarke, egy másik ismert jobboldali politikus azonban óvatossága intett, és elhibázottnak nevezte a vitát. Szerinte is valós a veszély, hogy a britek kilépnek az EU-ból, de valamilyen partneri viszont Londonnak úgy is fenn kell tartania Brüsszellel. Szerinte Nagy-Britannia számára elengedhetetlen, hogy hozzáférjen a világ legnagyobb egységes piacához.

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni:

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Likeolj bennünket facebookon:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”180″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Forrás: http://index.hu/kulfold/2014/12/21/a_britek_tobbsege_kilepne_az_eu-bol/

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után