A brit rendőrség egy új technológiát akar bevezetni, ami a személyiségi jogainkat is csorbíthatja 1

Emberek millióit scannelheti a rendőrség arcfelismerő technikája, ami emberi jogokkal kapcsolatos kérdéseket vetett fel. Az ellenmondásos szoftver, amivel a rendőrök felismerhetik a gyanúsítottakat, ijesztően pontosnak bizonyul. Sokak számára ez a személyiségi jogok csorbulását vetíti előre.

A brit rendőrség egy új technológiát akar bevezetni, ami a személyiségi jogainkat is csorbíthatja 3

Britannia legnagyobb rendőrségi szervezete mégis egy próbaidőszak erejéig 6 helyen bevezeti Londonban az elkövetkezendő hónapokban. A rendőrségi vezetők döntenek manuálisan a lehetséges találatokról és amik nem érdekesek, egyből törlésre kerülnek.

A múlt hónapban a The Independent nyilvánosságra hozott egy statisztikát, ami 98%-os pontatlanságot mutatott. A rendszer, amit a Notting Hill Carnivalon és a fegyverszünet napján használtak eddig, most stratfordi vásárlók ezrein került tesztelésre.

A Scotland Yard kijelentette, hogy a stratfordi operáció teljesen nyílt lesz olyannyira, hogy a járókelők szórólapos értesítésben részesülnek majd, illetve vélhetően nem kerülnek felhasználásra az adatok. Az áthaladók többsége észre sem vette a dolgot, pedig a hídról posztereket is lelógattak a rendőrök. Sophia Pharaoh állítása szerint kényelmetlenül érezte magát a szoftver miatt és a személyiségi jogait féltette.

Maya, egy helyi lakos, aki a vezetéknevét nem szerette volna nyilvánosságra hozni, érthetőnek nevezte az akciót, de széleskörűbb tájékoztatást kívánt. Maya barátja, Zee szerint Londont biztonságosabbá teheti, de ha használják, mindenkit figyelmeztetni kell. A legutolsó amit hallani szeretnénk az egy újabb gyilkosság, vagy késelés.

Stratford, a 2012-es londoni olimpia miatt egyik leginkább felújított környék, rengeteg bűncselekmény helyszínéül szolgált az utóbbi időben, különösen verekedések és rablások felívelő trendjéről lehetett beszámolni.

Március 21-én egy 21 éves férfit késeltek halálra a centrumban, míg szeptemberben ugyanez történt egy westfieldi tömegverekedés folyamán. Kinga Denko helyi vásárló a savas támadásoktól fél leginkább, valamint a késelésektől. Ő örült az új rendszernek. „A rendőrségnek tennie kell valamit az ügyben.” – mondta.

Két stratfordi kamera 12.5 millió képpel vetette össze folyamatosan az arcokat. Bernie Galopin detektív, aki projektért felelős, körözött bűnözők elfogásáról beszélt. Ebben segíthet a program, ha a tradicionális módszerek már nem elegendőek.

A brit rendőrség egy új technológiát akar bevezetni, ami a személyiségi jogainkat is csorbíthatja 4

A késsel elkövetett bűntények 63%-át nem tudja megoldani a rendőrség jelenleg, ami a 25 év alattiakat illeti. „Ebben a régióban aggodalomra ad okot a közbiztonság állapota, az agresszió elterjedése miatt, ezért folyamodtunk innovatív módszerekhez.”

Galopin hozzátette, a rendőrség számos problémával kell, hogy megküzdjön, és ezek közé tartozik a költségvetés csökkenése, ezáltal kevesebb járőr, növekvő igény és a terror által generált fenyegetettség.

„Van lehetőség a növekvésre, az egyensúlyt megtartva, az emberi jogok és a hatékonyság között. Ha sikeresen megértetjük az emberekkel a rendszer szükségességét, akkor nem lesz gond.”

Jelenleg is folyamatban van a jogrendszer kidolgozása ezt illetően, de például Hannah Couchman, a Liberty képviselője jogszerűtlennek nevezte az egészet.

„Nincs szabályozás, nincs iránymutatás, nincs gyakorlat, pontatlan, ráadásul elfogult a rendszer negatív értelemben nőkkel és feketékkel szemben, ahogy Amerikában is láthattuk.”

„A Liberty szerint ez a rendszer nem kompatibilis a személyiségi jogokkal és ijesztő hatása van a társadalomra nézve.”

A Liberty jogi lépésekkel is fenyegette a South Wales Policet, a Big Brother Watch csoporttal egyetemben.

A legutóbbi törekvések a jogi szférában való elfogadtatást célozták meg,így a program kiterjeszthető lenne ezáltal kikötőkre, repterekre, házi őrizetre és rendőrségi mobil eszközökre is.

A belügyminisztérium protokollváltozásokról beszélt, az új biometrikát érintő stratégiájában, ami a DNS-t és az ujjlenyomatokat is érinti. Baroness Williams of Trafford, a belügyminisztériumból a következőket mondta: „A biometrikus adatok kulcsszerepet játszanak abban, hogy biztonságban tartsák az embereket, a bűnözés és terrorizmus ellenes harcban. De ettől még a személyiségi jogok védelme fontos. A technológia új kapukat nyithat számunkra.”     Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után