brexit tárgyalások

Ahogy korábban megírtuk, október 15. fordulópont lehet az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti tárgyalásokban. Boris Johnson ma bejelentette, hogy mivel még mindig nem történt előrelépés a megállapodásban, fel kell készülni a hard Brexitre.

brexit tárgyalások

A miniszterelnök, akit korábban azzal vádoltak, hogy csak játszik az ország jövőjével azt mondta, hogy az EU „nem volt hajlandó komoly tárgyalásokat folytatni” az Egyesült Királysággal a kereskedelem megkönnyítésére vonatkozó megállapodásról. Johnson szerint ezért fel kell készülni az „ausztrál típusú megállapodásra” az EU-val, ami gyakorlatilag egyezség nélküli Brexitet jelent.

A miniszterelnök szerint az e heti kétnapos Európai Tanács csúcstalálkozó után egyértelmű volt, hogy az EU nem hajlandó megállapodásra jutni az Egyesült Királyság számára elfogadható feltételekről.

“Kezdetektől fogva teljesen egyértelműek voltunk” – fogalmazott- „egy barátságon és szabad kereskedelemen alapuló kanadai stílusú kapcsolatot akartunk kialakítani.”
Johnson szerint mivel csak 10 hét áll rendelkezésre az átmeneti időszak végéig, január elsejéig az Egyesült Királyságnak fel kell készülnie a hard brexitre. A miniszterelnök szerint eljött az ideje, hogy a vállalkozások, a fuvarozók, az utazók egyaránt felkészüljenek 2021-re. Ahogy fogalmazott: „Az Egyesült Királyság nagy szívvel és teljes magabiztossággal közelíti meg az átmeneti időszak végét.

Brüsszel azonban egyértelművé tette, hogy még most sem adja fel a reményt a megállapodás elérésére, és kijelentette, hogy Michel Barnier főtárgyaló csapata a tervek szerint jövő héten Londonba utazik tárgyalásokra. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke így nyilatkozott: “Az EU továbbra is nyitott, de nem bármi áron.”

A Food and Drink Federation vezérigazgatója elmondta, hogy az Egyesült Királyság „nagyon veszélyes területre lépett”, a vásárlók „súlyos árat” fognak ezért fizetni. Ian Wright felszólította mindkét felet, hogy találjanak kiutat a jelenlegi zsákutcából. Véleménye szerint hard Bexit esetén az EU-ból importált élelmiszerek és italok átlagosan 18% -os vámtarifával fognak szembenézni.

Naomi Smith, a Best for Britain nevű szervezet igazgatója pedig így nyilatkozott: „A miniszterelnököt azzal az ígérettel választották meg, hogy biztosítani fogja az EU-val kötött kereskedelmi megállapodást. Az egyértelműség kedvéért nem az EU lépett vissza a  szabadkereskedelmi megállapodástól, a miniszterelnök döntése, hogy felhagyjon ezekkel a tárgyalásokkal.  Megállapodás nélküli kilépés tönkretenné a brit ipar versenyképességét és a kormány elismerte, hogy a legtöbb vállalkozás nincs erre felkészülve.”

Ms Smith hozzátette: „Az EU jelezte, hogy folytatni kívánja a tárgyalásokat. Boris Johnson hazárd játékot játszik az ország jövőjével.”       Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után