David Cameron miniszterelnök és a miniszterek saját gépet kapnak hivatali utazások céljára, mellyel évi 775 ezer Fontot fognak megtakarítani, állításuk szerint.

cameron-airbus-330

Kb. 10 millió Font költségen alakítanak át egy RAF Voyager A330 típusú, légi utántöltő repülőgépet erre a célra. A kormány szerint ezzel az intézkedéssel évi 775 ezer Fontot fognak megtakarítani a bérelt repülő járatokhoz képest. A megtakarításokat illetően a Munkáspárt mindaddig szkeptikus marad, amíg el nem kezdik használni a gépet, az SNP pedig az átláthatóságot szorgalmazta.

A legtöbb kormány szervezet legalább 25% költségvetés csökkentéssel néz szembe a következő négy évben. Úgy tudjuk, hogy a miniszterelnök repülőútjai óránként átlagosan 6.700 Fontba kerülnek akár a Royal Squadron gépeivel, akár hosszú távon bérelt járatokkal. A RAF gépével ez 2000 Font lesz. Szabad idejében pedig továbbra is igénybe vehető lesz légi utántöltés céljára.

cameron-plane_1756880i

A gép a királyi család részére is rendelkezésre fog állni.

Miniszterelnöksége alatt Gordon Brown törölte elődjének, Tony Blairnek két privát gép vásárlását célzó tervét, melyet „Blair Force One”-nak csúfoltak, utalva az amerikai elnök által használt Air Force One névre hallgató repülőgépre. A Downing Street szerint a gép legalább évi 775 ezer Fontot fog megtakarítani a következő 20 év során, de a kalkulációt nem részletezték. A miniszterelnök szóvivője kijelentette, hogy a gép elsődlegesen továbbra is légi utántöltési célokat szolgál majd, és továbbra is a RAF jelzését viseli, de elhelyeznek benne 158 új ülést, és biztonságos kommunikációs lehetőséget fog nyújtani a miniszterelnök számára.

A részleteket a hétfői stratégiai védelmi és biztonsági ülésen fogják áttekinteni. Nincs határozott ütemterv a gép rendszerbe állítására, de már jövőre is sor kerülhet rá.

Egy kormányszóvivő kijelentette: A kormány védelmi felülvizsgálatának részeként a RAF flottájának jobb kapacitáskihasználását kerestük a miniszterek hivatali útjaihoz és végeredményben az adófizetők pénzének kímélése érdekében.

„Úgy döntöttünk, hogy átalakítjuk az egyik Voyager típusú repülőgépünket úgy, hogy az elsődleges légi tankolási szerepén túl képes legyen minisztereket szállítani, és legyen elérhető a királyi család számára is.”

Abszolút átláthatóság

A munkáspárt árnyékkormányának minisztere Louise Haigh ezt mondta: David Cameron öt éve ígérte, hogy 25%-al csökkenti az utazási költségeit, úgyhogy bármilyen kísérlet ezek csökkentésére alaposan megkésett.

„Csak akkor fogjuk megtudni, hogy a miniszterelnök gépe olcsóbb-e, mint a bérelt járatok, ha használni kezdi, és a Downing Street nyilvánosságra hozza a költségeket.

Az SNP-s Stewart Hosie kijelentette: abszolút átláthatóság szükséges, hogy biztosak lehessünk benne, hogy a legjobb üzlet köttetett az adófizetők érdekében.”

„Ez a bejelentés csak néhány héttel előzi meg a kiadások felülvizsgálatát, amikor is több költségcsökkentésről fogunk hallani a konzervatívoktól, amelyek máris keményen érintik az embereket.” – Tette hozzá.      Forrás: http://www.bbc.co.uk/

  • Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (12,300fő), és hivatalos oldalunkhoz (15,700fő).
  • Próbáld ki új szolgáltatásunkat, a Hunglia keresőt.
  • Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, hogy közvetlenül elérd oldalunkat.
  • Ha van egy érdekes, tanulságos angliai magyar sztorid, küldd el: info@hunliaonline.com