A brit miniszterelnök műtéten esett át tegnap reggel 1

Boris Johnsonnak egy „kisebb rutinműtétje volt az orrmelléküregeivel kapcsolatban” hétfő reggel – közölte nemrég a Downing Street.

A brit miniszterelnök műtéten esett át tegnap reggel 3

A műtétet általános érzéstelenítéssel végezték el egy londoni kórházban. A miniszterelnök reggel 6 óra körül érkezett meg a kórházba, majd ezt követően egyből el is végezték rajta a műtétet.

“Nem sokkal délelőtt 10 óra után már vissza is tért a Downing Streetre” – mondta a hivatalos szóvivője. A miniszterelnök tegnap otthon pihent – mondta a szóvivő arra a kérdésre, hogy hogyan érzi magát Mr. Johnson a műtétet követően.

A tervek szerint ő vezeti a kedd délelőtti kormányülést. Amikor arról kérdezték, hogy ki volt felelős az Egyesült Királyság nukleáris fegyverzetéért, amíg Boris Johnson a kés alatt volt, szóvivője azt mondta, Dominic Raab miniszterelnök-helyettes és Simon Case kabinettitkár akiket korábban erről már értesítettek is. De hozzátette, hogy Mr. Johnson csak egy „viszonylag rövid ideig” volt távol.

„Működési szempontból úgy tudom, hogy van egy 24 órás időszak az operáció lebonyolításától számítva… amely alatt a jelentősebb döntések meghozatalát valószínűleg első fokon a miniszterelnök-helyettesre hárítják. Természetesen nem számítunk arra, hogy erre jelen körülmények közt szükség lesz, de minden eshetőségre fel vagyunk készülve.”

Az NHS keretein belül elvégzett műtét már jó előre be volt ütemezve. Azt viszont nem árulták el, hogy melyik kórházban történt a beavatkozás. Johnson orrmelléküreg-problémája állítólag nem áll összefüggésben azzal, hogy 2020-ban Covid-os volt.

A miniszterelnök a hétvégén visszatért második titkos kijevi útjáról, amióta Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát.

A Downing Streetet továbbra is sokan azzal vádolják, hogy a miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij elnök közötti telefonhívásokkal és titkos találkozókkal is az a céljuk, hogy elvonják a figyelmet a brit kormány és a miniszterelnök körül gyűrűző botrányokról és kínos sztorikról, amelyek közül a következő, hogy:

A Downing Street megerősítette, hogy Boris Johnson csapatának tagjai közbeavatkoztak, miután a The Timesban megjelent egy sztori feleségéről, Carrie-ről, de tagadták, hogy maga a miniszterelnök kereste volna meg a lapot, hogy panaszt tegyen. A történet szerint Mr. Johnson megpróbálta benyomni Carrie-t egy évi 100 000 fontos fizetésű állásba a külügyminisztériumban, amikor még titkos viszonyt folytatott vele, és szombaton jelent meg az újság első számában, de eltűnt a későbbi példányokról, és ez a verzió eltűnt a Mail Online webhelyéről is.

Johnson hivatalos szóvivője megerősítette, hogy a Downing Street 10. felvette a kapcsolat a The Times-szal az első kiadás megjelenése előtt és után, de tagadta, hogy maga a miniszterelnök felvette volna a kapcsolatot Tony Gallagher helyettes főszerkesztővel, aki aznap este a lapért volt felelős…

A miniszterelnök mindeközben tegnapelőtt ünnepelte 58. születésnapját.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után