A brit miniszterelnök már most beismerte, hogy hibázott, az új pénzügyminisztert meg a háta mögött felsőbb körökben csak „hasznos idiótának” hívják 1

Liz Truss elismerte, hogy jobban le kellett volna fektetni a kormány miniköltségvetésének alapjait, amely drámai piaci zűrzavart váltott ki. A BBC vasárnapi műsorában így nyilatkozott: “Attól tartok, adott a probléma, hogy a kamatlábak emelkednek világszerte, és ezzel szembe kell néznünk.”

A brit miniszterelnök már most beismerte, hogy hibázott, az új pénzügyminisztert meg a háta mögött felsőbb körökben csak „hasznos idiótának” hívják 3

„De szeretném elmondani az embereknek, hogy megértem aggodalmukat a héten történtekkel kapcsolatban.” Hozzátette, hogy továbbra is „kiáll a bejelentett csomag mellett”, ahogy emellett is, hogy milyen hirtelen jelentették be, mondván: „Cselekednünk kellett”.

Elismerve hibáit, azt mondta: “De elfogadom, hogy jobban le kellett volna fektetni az alapokat… Tanultam ebből, és gondoskodni fogok arról, hogy a jövőben ezt a hibát ne kövessük el.” A miniszterelnök azt sem volt hajlandó megerősíteni, hogy az inflációval összhangban növelik-e a támogatásokat, de kijelentette viszont, hogy „teljesen elkötelezett” a sokak szerint a gazdagoknak kedvező adócsökkentések bevezetése mellett.

A jelentések szerint Kwasi Kwarteng egy privát pezsgős fogadáson vett részt alapkezelő cégek vezetőivel azon az estén, amikor bejelentette katasztrofális miniköltségvetését. A pénzügyminiszternek most lehet, hogy hivatalos vizsgálattal kell szembenéznie, mivel a pénzügyi szektor dolgozói jelentősen profitálhattak a font összeomlásából.

A The Sunday Times értesülései szerint egy pénzember Chelsea-i kastélyába ment, ahol állítólag arra szólították fel, hogy álljon ki a 45 milliárd font értékű, fedezetlen adócsökkentés terve mellett. Az este folyamán a vendégek bort, pezsgőt és koktélokat kortyolgattak, miközben gratuláltak az új pénzügyminiszternek a frissen szerzett pozíciójához.

Kwarteng úrhoz közel álló források azt mondták, hogy egész éjszaka jó hangulatban volt, és „nagyon fel volt pörögve”. Következő vasárnap a BBC-nek adott interjújában kijelentette, hogy „további adócsökkentések jönnek” – ezt a megjegyzést okolták azért, hogy a feje tetejére állította a piacokat, lefelé nyomta a fontot és felfelé a kamatokat. Többen úgy gondolják, hogy az eseményen kiderülhetett, hogy a gazdaság helyzete ellenére további adócsökkentési terveket jelent be a jövőben.

Az eseményen részt vevő két hedge fund menedzser állítólag „hasznos idiótának” nevezte az új pénzügyminisztert, és egy magas rangú tory, aki üzleti vezetőknek ad tanácsot, azt mondta, hogy a gúnynév széles körben elterjedt róla a háta mögött.

Egy másik forrás szerint Kwarteng urat meglepte a piacok ily heves reakciója, és azt mondta: “Azt hiszem, talán nem látta, hogy ez fog történni.” Egy a pénzügyminiszterhez közel álló forrás ugyanakkor visszautasított minden, a fogadáson való részvételével kapcsolatos olyan állítást, amely szerint Mr. Kwarteng benfentes információkat szivárogtatott volna ki.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után