A királynő napokon belül jóváhagyhatja a Brexit törvényt Theresa May szerint. A miniszterelnök azután nyilatkozott, hogy a parlament változtatás nélkül átengedte a tervezetet, ezzel pedig hivatalosan is zöld utat nyert ahhoz, hogy megkezdje a tárgyalásokat az Unióval.

maycommons

Megerősítette, hogy a királyi jóváhagyás az elkövetkező pár napban valószínűleg meg is érkezik, így utána már egyenesen az EU-hoz fordulhat az egyezkedés megkezdéséért. Azt is megígérte, hogy még március vége előtt vissza fog térni azzal a bejelentéssel, hogy az 50. cikkely életbe lépett.

„Meghatározó pillanat ez az országunk életében, mivel egy teljesen új kapcsolatot fogunk kialakítani Európával, és újrapozicionáljuk magunkat a világban is. Új, erős Nagy-Britanniát hozunk létre, amely bár globális, de mégis újra lesz kontrollunk a saját határaink felett. Arra használjuk ezt a pillanatot, hogy erősebb gazdaságot és igazságosabb társadalmat építsünk, amivel biztosíthatjuk Anglia helyzetét külföldön, és az itthoni dolgozó emberek nyugodt életét.”

“Itt az idő, hogy egyesítsük a nemzetet, hogy tiszteljük és támogassuk a brit nép döntését és hogy egy szebb és jobb jövőt, és egy erősebb Nagy-Britanniát építsünk.” – tette hozzá a miniszterelnök asszony.

Azt is hozzátette, hogy ez a folyamat az „egész országnak működni fog”. Ezzel valószínűleg utalt a közelmúlt eseményeire, mivel a skótok bejelentették, hogy új népszavazást akarnak kiírni arról, hogy Skócia maradjon-e az Egyesült Királyság része, vagy nem. Ezt valamikor 2018 ősze és 2019 tavasza között szeretnék ütemezni.

Erre reagálta azt Theresa May, hogy „nem most van itt az idő arra, hogy politikai játékokat játsszunk és bizonytalanságot teremtsünk. Ezért dolgoztunk együtt szorosan az érintett hivatalokkal, beleérve a skót parlamentet is – meghallgattuk az ötleteiket és javaslataikat a közös ügyekről, például a dolgozók jogainak biztosításáról, vagy a terrorizmus elleni intézkedésekről.”

Ennek ellenére Jeremy Corbyn figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy „nincs kétség afelől, hogy ha most rossz döntéseket hoznak, annak még évtizedek múlva is fizetjük az árát. Most jobban szükségünk van egy olyan kormányra, aki meghallgat minket, és együttműködik, mint bármikor. De egyelőre minden jel arra mutat, hogy egy borzasztóan önelégült kormányunk van.”    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com