A miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy a Brexit kivitelezése jóval „göröngyösebb úton” haladva kivitelezhető csak, mint gondoltuk.

theresa-may-poland

„Nehéz időknek” állunk elébe, amíg Britannia az Európai Unió elhagyásának útján halad tovább — mondta a miniszterelnök.

A tisztségének betöltését követő első televíziós interjújában, Theresa May figyelmeztetett, hogy a Brexit folyamata nem lesz zökkenőmentes — mindazonáltal, ő mégis optimista a jövőt illetően.

May miniszterelnökként, a napokban tette meg első útját egy fontos nemzetközi csúcstalálkozóra. Szombaton Pekingbe repült, hogy a G20 tagjaival találkozzon, akiket megpróbál biztosítani arról, hogy Britannia elhagyja a kereskedelmi blokkot.

„Nem fogok úgy tenni, mintha ez az egész zökkenőmentes lenne. Úgy gondolom, hogy fel kell készülnünk a tényre, mi szerint nehéz időknek nézünk elébe” — mondta a BBC Andrew Marr Show-jának adott előre felvett interjújában, amelyet vasárnap reggel tettek közzé.

„Azonban, amiért optimista vagyok, az a miatt az üzenet miatt van, amely a minisztertanácstól származik, amely akkor született meg, amikor ezen a héten ezekről a dolgokról beszéltünk. Ez ugyanaz az üzenet, amit a vállalkozásoktól kaptam, amelyek derülátók a jövőt illetően, azon lehetőségek iránt, amelyek most már nyitva állnak az Egyesült Királyság előtt.”

„Amint már korábban mondtam, egy független Britannia a saját útját alakítja most ki a világban. És úgy vélem, hogy amit mi a referendumot követően látunk, az az a Brit szellem, amelyik azt mondja, hogy meghoztuk a döntést, most pedig tegyük túl magunkat ezen, valósítsuk meg a gyakorlatban és bizonyosodjunk meg a felől, hogy élünk azokkal a lehetőségekkel és sikeresen megvalósítjuk őket.”

A miniszterelnök által felvetett ötletek, amelyekkel Britanniát a Brexit utáni állapotban szeretné megtartani, magában foglalják a Kínával, a csúcstalálkozó házigazdájával való szorosabb kapcsolatokat.

„Ez egy aranykor az Egyesült Királyság-Kína kapcsolatok számára; és az egyik dolog, amit a G20-ak találkozóján tenni fogok, az az lesz, hogy beszélek Xi elnökkel arról, hogy hogyan tudnánk fejleszteni a köztünk lévő stratégiai partnerséget” — mondta, amint felsétált a RAF Voyager repülőgépre, mellyel a csúcstalálkozóra utazott.

„Ezen kívül, más vezetőkkel is beszélni fogok arról, hogyan tudnánk szabad kereskedelmet kialakítani világszerte. Britannia meg akarja ragadni ezeket a lehetőségeket. Arra törekszem, hogy Britannia világvezető legyen a szabad kereskedelemben.”

Az emberi jogokat védő csoportok ellenzik a szorosabb kapcsolatokat Kínával. Ugyanis, az ország köztudottan nem tartja be az ott élők emberi jogait, ezen kívül pedig, rossz szemmel nézik a hatalmon lévő egypártrendszer jellegű uralmat.

A blokk elhagyásával járó lehetséges nehézségek ellenére, a miniszterelnök elutasít minden felszólítást, miszerint gondolja át ezt a politikát.

Még mindig bizonytalan, mikor fog elkezdődni a kilépés folyamata. A konzervatívok jelezték, hogy ők azt szeretnék, ha Britannia 2020-ra már kilépne az EU-ból, minek érdekében, még ebben az évben be kell indítani az 50. cikkelyt. A feltételezések szerint, a blokk elhagyása kettőtől tíz évig is eltarthat, és a tárgyalásoktól függ.

May vasárnap, újra jelezte, hogy nem fog elfogadni egy második EU referendumot, miután tüntetők lepték el London, Birmingham, Edinburgh és Cambridge utcáit, felszólítva az embereket arra, hogy nyilvánítsák ki a véleményüket azzal kapcsolatban, mit gondolnak a jelenlegi Brexit csomagról.

„Nem lesz második népszavazás. Én azt mondom, amit a konzervatív párt is mond. Ez az egyetlen párt, mely ezt mondja, vagyis, hogy mi tiszteletben tartjuk a britek kívánságát. A britek azt akarják, hogy hagyjuk el az Európai Uniót, és ez az, amit mi tenni fogunk.” — mondta.  Forrás: www.independent.co.uk

[fblike]