A 2018-as angliai szilveszter képekben

0

Ismét kezdetét vette egy új év, amit remélhetőleg mindenki izgalommal vár. Ehhez azonban el kellett búcsúztatni az előzőt. Ez az angoloknak rendszerint egy újabb ok arra, hogy vállalhatatlanra igyák magukat, persze azért tisztelet a kivételnek. Itt egy válogatás ami jól jellemzi és összefoglalja a szilveszter estét Angliában. 

A tűzijátékot több, mint 100 ezer fős tömeg nézte élőben a Temze folyó partján, és idén sem spórolták rá a pénzt. Összesen több, mint 12,000 tűzijátékot lőttek fel, amik gyönyörű ábrákat rajzolva színezték be az égboltot London fölött.

Természetesen végtelen sok magasba tartott okostelefon kíséretében…

A több, mint negyedórás robbantgatás szemet gyönyörködtető látvány volt.

A London Eye és a környező nevezetességek és épületek mind mind a szivárvány összes színében pompáztak az esemény alatt.

Aztán kezdődhetett a buli. Persze volt, aki már délután elkezdte. A brit hölgyek jó szokásukhoz híven megint nem vettek tudomást arról, hogy tél van és éjszaka.

Természetesen mint mindig, voltak olyanok, akiknek ez sem volt elég és úgy döntöttek, hogy mezitláb folytatják tovább.

2019… Így szórakoznak a fiatalok. Lassan már beszélgetni sem fognak, még ha egy helyen vannak sem.

Mulatási!!!

Meg szemetelési. A takarítóknak a szilveszter utáni reggel idén is melós volt, ugyanis elképesztő mennyiségű szemét lepi el ilyenkor az utcákat, és sajnos ez az összes nagyobb városban így van.

Szelfizni botladozás közben is muszáj.

Párkeresés Mester fokozat.

Olyan is volt, aki úgy döntött, hogy kiszáll a tolókocsiból, és a saját lábán megy haza. Aztán végül néhány tizedmásodperc után eldőlt, hogy nem így lesz.

Nem jó ám túl sokat inni. De mégis milyen sokan vannak, akiknek sikerül.

A rendőröknek is akadt dolguk bőven…

De voltak, akiket ők sem tudtak utólérni…

Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

Facebook csoportunk / Facebook Oldalunk / Kövess minket lent a csengőre kattintva
Cikk Megosztása: