A 10 város, ahol a legdurvábban emelkedtek az albérlet árak Nagy-Britanniában az elmúlt 3 évben 1

Egy új kutatás szerint főként a nagyvárosoktól ingázási távolságon belül lévő városokban emelkedtek az elmúlt három év során a legnagyobb mértékben az albérlet árak Nagy-Britanniában.

A 10 város, ahol a legdurvábban emelkedtek az albérlet árak Nagy-Britanniában az elmúlt 3 évben 3

Az új albérletek ára több mint harmadával emelkedett 2020 és 2023 között olyan területeken, mint Bolton és Newport – közölte a Zoopla ingatlanportál. Bár Glasgowban, Londonban, Manchesterben és Edinburghben is nagy volt az emelkedés, a munkavégzés módjának és helyszínének változása úgy tűnik megtette a hatását.

Az otthoni munkavégzés lehetővé tette egyesek számára, hogy nagyobb helyeket béreljenek a városoktól távolabb. “Lehet, hogy hetente csak kétszer vagy háromszor mennek be az irodába, és ha már a lakásban több időt vannak, akkor sokan egy kicsit több szobát nagyobb helyet keresnek” – mondta Richard Donnell, a Zoopla kutatási igazgatója.

A szakértők szerint “elképesztő” szintű verseny alakult ki azokon a területeken, ahonnan a nagyobb városok könnyen megközelíthetők. A BBC számára összeállított Zoopla-adatok az Egyesült Királyság 65 városában követte nyomon a bérleti díjak emelkedését azok számára, akik új lakást keresnek. A 10 legnagyobb növekedés közül hat azokon a területeken történt, ahonnan viszonylag könnyen megközelíthető London, Leeds és Cardiff.

A 10 város, ahol a legdurvábban emelkedtek az albérlet árak Nagy-Britanniában az elmúlt 3 évben 4

Köztük van Wigan, Newport, Bradford, Rochdale és Luton. De Bolton van köztük az első helyen, ahol:

  • Az új bérlemények bérleti díjai közel 39%-kal emelkedtek a 2023 végéig tartó három évben
  • Csak a tavalyi közel 15%-os növekedés volt a legnagyobb a listán szereplő területek közül
  • A bérleti díjak kétszer olyan gyorsan nőttek, mint a bevételek az elmúlt három évben (csak úgy, mint Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Edinburgh-ben és Wiganben)

“Minden egyes ingatlanra egyre több ajánlat érkezett” – mondta Stuart Matthews, a Boltonban működő Miller Metcalfe ingatlanügynökség ügyvezető igazgatója. “Az árat fel lehet emelni simán havi 100 fonttal, és még úgy is elmegy.”

Már 23 éve dolgozik a szakmában, de az elmúlt 18 hónapot „megdöbbentőnek” minősítette, és azt mondta ilyet még nem látott a pályafutása alatt.

Egyes bérlők pl. Manchesterben dolgozhatnak, így ingáznak minden nap vagy részben otthonról dolgoznak, Boltonból pedig könnyen megközelíthető Manchester központja. Bár a kereslet nagy, mondta Matthews, a rendelkezésre álló ingatlanok hiánya még tovább fokozza a problémát. Néhány főbérlő elhagyta a szektort, míg a befektetők nem vettek annyi ingatlant. A kínálat hiánya kulcsfontosságú tehát a bérleti díjak megugrásában az Egyesült Királyságban.

A 10 város, ahol a legdurvábban emelkedtek az albérlet árak Nagy-Britanniában az elmúlt 3 évben 5

A Save The Student weboldal nemrégiben végzett felmérése szerint a felhasználók a magas bérleti díjakat nehezen tudják leküzdeni. Az albérletet fizető diákok 64%-a nyilatkozott úgy, hogy legalább egy ideig küzdött a jelentősen megemelkedett költségekkel, és 20%-uk azt mondta, folyamatos nehézségeket okoz. Ötből kettő diák azt mondta, hogy a bérleti díjak miatt gondolt már arra, hogy abbahagyja az egyetemet.

A Rightmove pedig azt is elmondta, hogy az idei év elején átlagosan 15 megkeresés érkezett minden bérelhető ingatlanra, ami csökkenés az egy évvel korábbi 20-hoz képest, és 2021 óta ez a legalacsonyabb adat, de még így is igen nagy a verseny az albérletekért.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után