Egy nottinghamsire-i édesanya felháborodását fejezte ki, miután 100 fontos bírságot kapott azért, mert autója kereke mindössze néhány centiméterrel rálógott a parkolóhely felfestett vonalára.

A 56 éves Lisa Henderson, aki egy kávézóban dolgozik Newarkban, augusztus 9-én állította le zöld Minijét egy NCP (National Car Parks) parkolóban. A nő kifizette az 1,95 fontos díjat egy órára, ám alig fél óra múlva hazament – ekkor még nem sejtette, hogy súlyos pénzbírságot kap.
Néhány nappal később érkezett meg az NCP levele, amelyben közölték, hogy 100 fontos parkolási bírságot szabtak ki rá. A levélben mellékelt fotón az látszott, hogy Lisa autójának első kereke alig néhány centiméterrel rálóg a felfestett fehér vonalra. „Keményen dolgozom, minimálbért keresek, egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy ezt ki kellene fizetnem” – nyilatkozta Lisa, aki először azt hitte, hogy a levél valami rossz vicc.
Az asszony fellebbezést nyújtott be az NCP-hez, amely végül elismerte a panaszát, és visszavonta a bírságot. Henderson azonban továbbra is értetlenül áll az eset előtt: „Oldalról egyértelműen látszik, hogy alig lógok rá a vonalra. Nem lehet több egy-két centinél.”
Az NCP az utóbbi időben több hasonló ügy miatt került a figyelem középpontjába. Folkestone-ban vásárlók állították, hogy annak ellenére bírságolták meg őket, hogy az alkalmazáson keresztül kifizették a parkolást. Darlingtonban pedig egy nagypapát büntettek meg 100 fontra egy mindössze 14 perces parkolásért egy bútoráruház előtt – később az NCP kénytelen volt bocsánatot kérni.

A vállalat Lisa ügyében is kiadott egy közleményt. Michelle McCarthy, az NCP szóvivője így nyilatkozott:
„Figyelnünk kell arra, hogy az autók ne lógjanak át a kijelölt parkolóhelyek vonalain, mert ez más ügyfelek parkolását is akadályozhatja. Azonban miután megvizsgáltuk a képet, úgy döntöttünk, hogy azonnali hatállyal töröljük a bírságot, és őszinte elnézést kérünk.”
Lisa megkönnyebbült, hogy végül nem kell kifizetnie a bírságot, ám továbbra is bosszantja, hogy egy ilyen apróság miatt egyáltalán kiszabható egy ekkora büntetés: „Megkönnyebbültem, de még mindig dühös vagyok, mert ez egyszerűen nevetséges volt.” Forrás


