Itt van, mennyivel kell majd többet fizetnünk a vízért Angliában

A szabályozó hatóság, az Ofwat bejelentése szerint az éves vízszámlák átlagosan 94 fonttal emelkednek a következő öt évben. Az Ofwat szerint az átlagos növekedés 21 százalék lesz, ami körülbelül 19 font évente. Az emelkedések azonban régiónként eltérőek, például a Southern Water esetében 183 fonttal, azaz 44 százalékkal, a Thames ügyfeleinek esetében 99 fonttal, azaz 23 százalékkal, míg az Anglian esetében 66 fonttal, azaz 13 százalékkal nőnek majd a számlák.

Itt van, mennyivel kell majd többet fizetnünk a vízért Angliában

A szabályozó szerv szerint a vízművek öt év alatt átlagosan 144 fonttal szerették volna növelni a díjakat. Például a Thames Water által javasolt 2030-ig tartó 191 fontos emelést 99 fontra csökkentették, míg a Severn Trent által javasolt 144 fontos növekedést 93 fontra mérsékelték.

A javasolt emelések komoly közfelháborodást okoztak, mivel a cégek szennyvíz kibocsátásával szennyezik a vízi utakat, miközben hatalmas osztalékokat fizetnek ki a részvényeseknek és bónuszokat az vezetőknek – mindezek olyan dolgok, amit a Munkáspárt az ígérete szerint meg fog szüntetni. Angliában a szennyvíz mennyisége 2023-ban több mint duplájára nőtt.

Steve Reed környezetvédelmi miniszter összehívta a 16 legnagyobb vállalat vezetőit, hogy bemutassák a szektort érintő válság megszüntetésére irányuló reformokat. A kormány biztosítja, hogy az infrastruktúra fejlesztésére szánt pénz elkülönítve maradjon, és kizárólag az ügyfelek és a környezet javát szolgáló fejlesztésekre költsék.

Ez is érdekelhet:  Milliók maradnak le támogatásokról az Egyesült Királyságban, pedig csak igényelni kéne

A vízművek arra kényszerülnek, hogy módosítsák alapszabályaikat, hogy az ügyfeleket és a környezetet helyezzék céljaik középpontjába. Reed úr utasította az Ofwatot, hogy adjon több hatalmat a fogyasztóknak, „fogyasztói panelek” felállításával, amelyeken keresztül a vízművek vezetőit kérdőre vonhatják. A kormány emellett több mint kétszeresére növeli azon kártérítések összegét, amelyre azok jogosultak, akiknek szolgáltatás nem állandó minden körülmények közt.

Reed úr elmondta: „Soha nem fogunk félrenézni, miközben a vízművek szennyvizet engednek folyóinkba, tavainkba és tengereinkbe. Ez az elfogadhatatlan pusztítás a vízi útjainkon soha nem lett volna megengedhető, de a változás most megkezdődött, hogy soha többé ne történhessen meg.”

„Ma jelentős lépéseket jelentettem be a vízipar megtisztítására, hogy csökkentsük a szennyvízszennyezést, védjük az ügyfeleket és bevonzzuk a beruházásokat a megrongálódott infrastruktúra korszerűsítésére. Ez a változás időt vesz igénybe. Az elkövetkező hetekben és hónapokban ez a kormány további lépéseket fog bejelenteni a vízügyi szektor reformjának érdekében, hogy folyóink, tavaink és tengereink visszanyerjék jó állapotukat.”

Az Ofwat azt is közölte, hogy „átalakítási felügyeleti rendszert” épít ki a Thames Water esetében. A nagymértékben eladósodott Thames Water, amely 16 millió ügyfelet szolgál ki Londonban és a Temze-völgyben, az Ofwat intézkedései alapján teljesen újraértékeli jelenlegi stratégiáját.

Ez is érdekelhet:  Milliók kapnak 100 fontos kifizetést Angliában – a Nationwide újabb pénzosztást jelentett be

Külön „pénzügyi tervet” kell közzétenniük, miközben az Ofwat azt is fontolgatja, hogy egy úgynevezett független megfigyelőt nevezzen ki, aki jelentést készít arról, hogyan halad a vállalat a reformokkal. A független megfigyelő teljes hozzáférést kapna a vállalat pénzügyi információihoz, közölte az Ofwat.

A Thames Water-nek egy „végrehajtási akciótervet” is be kell nyújtania, amelyben részletezi, hogyan kívánja javítani teljesítményét a szennyvízkiömlések és a szivárgások terén, ugyanis az elmúlt években ők az egyik legrosszabbul teljesítő vállalat ezen a téren. A Thames Water finanszírozási válságban van, több mint 15 milliárd font adóssággal küzd. A vállalat a héten közölte, hogy csak 2025 májusának végéig van elegendő pénze a működés folytatásához.  Forrás