8 tanács, hogyan szerezz repülőjegyet még olcsóbban, ha utazol 1

Újra itt a nyár, és vele együtt a jó idő és ilyenkor megkezdődik a nyaralások és hazalátogatások tervezgetése illetve kivitelezése. Ilyenkor nagyon sokan utaznak repülővel világszerte, így a Nagy-Britanniában élő magyarok is. Viszont mindenki jól tudja, hogy ezt a jegyirodák és a légitársaságok szemrebbenés nélkül kihasználják, és az árak a nyár közeledtével az egekbe szöknek. Éppen ezért itt van pár hasznos trükk és tanács, hogy miként csökkentheted a repjegyek árát.

8 tanács, hogyan szerezz repülőjegyet még olcsóbban, ha utazol 3

Minél hamarabb, annál jobb

Az ARC nevű vállalat tanulmánya szerint statisztikailag az indulás előtt 50-100 nappal a legolcsóbbak a jegyek belföldi járatok esetén. Ezen intervallumon belül is a legalacsonyabb árakat 57 nappal az indulást megelőzően találták. Nemzetközi járatoknál a legolcsóbb jegyeket 150-225 napra előre fogjuk megtalálni a neten. Célszerű tehát akár már 3 hónapra előre megvenni a jegyet, ha van rá lehetőség.

Vasárnap, Kedd és Szerda

A kutatásból az is kiderült, hogy a légitársaságok vasárnap, szerdán és keddenként kínálják a legjobb ajánlatokat, ezért ilyenkor érdemes megvásárolni a jegyeket. A vasárnapi nap a legjobb, akciók és egyedi ajánlatok vadászatára, míg a keddi és szerdai napokon szoktak a legolcsóbbak lenni a jegyárak. Ez persze nem minden esetben kizárólag erre a két napra érvényes, ezért érdemes máskor is figyelgetni. A Hopper utazási alkalmazás szintén ezt a kérdést vizsgálta, és megállapította, hogy azok az utazók, akik kedden éjfél körül keresnek repülőjegyet, körülbelül átlag 6%-ot takarítanak meg járataik árán, így ez a hét legolcsóbb időpontja a foglalásra.

A forgalmas időszakok attól függően is változnak, hogy merre akarunk menni, ezért mielőtt lefoglalnánk valamit, nézzünk szét online, hogy megtudjuk, mi történik a közelben. Egy fesztivál vagy nagy konferencia például jelentősen megdobhatja az árakat, akárcsak az ünnepek.

Csúcsidő kikerülése

Ha hosszú hétvégét tervezünk, a lehető legolcsóbb jegyárakat jellemzően úgy tudjuk elérni, ha csütörtökön indulunk, és hétfőn érkezünk. Alternatívaként szintén megoldás a szombati indulás, keddi érkezéssel, ami akár 25%-kal is olcsóbbá teheti az utazás költségeit, egy péntek-vasárnap kiruccanáshoz képest. Aki nem a hétvégére pályázik, annak a szerdai indulás javasolt, ugyanis ezekre a napokra szóló repülőjegyek a legolcsóbbak az elemzések szerint.

A korán kelők és a későn fekvők szintén előnyben, ugyanis a hajnali és a késő esti járatok szinte mindig olcsóbbak szoktak lenni.

Leszállás köztes megállónál

Hosszabb repülőutak esetén vannak olyan járatok, melyek út közben leszállnak valahol további utasokat felvenni, és ezek éppen emiatt olcsóbbak. Ha olyan járatot szemelünk ki, aminek nem a végállomásáig megyünk, hiába kell kifizetnünk a teljes jegyárat, sokszor még így is olcsóbbra jön ki a végösszeg. Ez egy jó trükk, amit eddig elég kevesen használtak, és most kezd divatba jönni.

Ezt azonban a légitársaságok nem igazán szeretik, és próbálják visszaszorítani mindenféle szankciókkal és büntetésekkel, ha valaki ilyet csinál, mivel szerintük ez nem etikus viselkedés, hogy valaki félúton csak úgy lelép. Több cég a visszajegy törlésével fenyegetőzik, ha ilyesmit észlel, de ha nem veszel retúrjegyet, akkor ezt az ütőkártyát kilőtted a kezükből. Még egy dolog ezzel kapcsolatban. Ha ilyet csinálsz, ne legyen feladott csomagod… Azt hiszem ezt nem szükséges elmagyarázni, hogy miért J

Különböző légitársaságok

Az internetnek és a modern technikának köszönhetően ma már nem okoz gondot pillanatok alatt összehasonlítani, hogy melyik légitársaság mit kínál az adott napokra. Mindig hasonlítsunk össze legalább 2-3 különböző cég által kínált lehetőséget.

Újabban már egy helyen  (pl. az Opodo weboldalán) is vehetünk úgy retúrjegyet, hogy odafelé és visszafelé nem ugyanazzal a légitársasággal repülünk. Így megint csak nyerhetünk értékes fontokat, vagy forintokat.

Sok légitársaság – köztük például az easyJet, a TUI, a British Airways és a Ryanair – rendelkezik olyan szolgáltatással is a webhelyén, amely segít olcsóbb járatok megtalálásában. Emellett egész évben akciós kódokat és akciókat is hirdetnek a repülőjáratok sokaságára.

Nem közvetlen járatok

Akinek a pénz fontosabb, mint az idő, és hajlandó elfogadni, hogy pár órával lassabban ér célba, az sokat spórolhat, ha olyan járattal megy, ami megáll útközben valahol felvenni utasokat. Hosszabb utak esetén, akár 30-40 fontot is megtakaríthatunk így.

Mindent egy helyen

Nyaralás foglalása esetén, az ARC tanulmánya szerint, ha a repjegyek megvásárlásakor a hotelt is lefoglaljuk, nem csak egy füst alatt letudtuk mindkét problémát, de adott esetben akár 250-300 fontot is megtakaríthatunk. Érdemes tehát úgymond csomagban megvenni több szolgáltatást egy helyen, pláne, hogy rengeteg ilyen jellegű akció érhető el minden utazási irodánál.

Last Minute utak

Aki nem nagyon szeret tervezgetni, vagy nem számít, hogy hova megy, esetleg spontán kel útra, annak érdemes az utolsó pillanatban lefoglalni a repjegyet, ugyanis számos járatra, amin még vannak helyek, az utolsó pillanatban lecsökkentik a jegyek árait, hogy minél kevesebb üres székkel induljon el a gép. Ilyen akciókat is rendszeresen lehet találni, ha odafigyelünk. Reméljük sikerült néhány hasznos tippet adnunk a legközelebbi utazásokhoz!

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után