3,000 új munkahelyet teremt Londonban a Google és hatalmas irodát nyit 1

Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója bejelentette, hogy egy 10 emeletes, több mint 198 ezer m2-es komplexumot terveznek építeni a St Pancras Square téren lévő új irodáik mellett. Nagy meglepetés ez a hír, amely hónapokig tartó találgatásokat követ a technológiai vállalatok jövőjét illetően a brit fővárosban, miután Britannia kilép az EU-ból.

googlelondonaerial1511a

A technológiai óriás vezérigazgatójaként az Egyesült Királyságba először látogató Pichai azt mondta, hogy ez lesz az első teljes tulajdonban lévő és saját tervezésű Google épület az Egyesült Államokon kívül. Úgy tartják, hogy a projekt költsége meghaladja az £1 milliárd fontot.

Hozzátette: „Számomra világos, hogy itt, az Egyesült Királyságban, a számítástechnikának nagy jövője van, amit a körülöttünk lévő tehetségekben, oktatási intézményekben és az innováció iránti szenvedélyben látunk. Elkötelezettek vagyunk az Egyesült Királyság iránt és izgatottan várjuk, hogy folytathassuk a befektetésünket a King’s Cross-i campusunkban.”

google-london

London polgármestere, Sadiq Khan a főváros iránt tanúsított „bizalmi szavazatnak” nevezte a bejelentést. „Nagyon szívesen fogadjuk a Google elkötelezettségét London felé” — mondta.

„Ez egy , úttörő, globális vállalat, amely az új technológiák terén élvonalában jár — így pedig London, amely a világ számos legtehetségesebb és leginnovatívabb emberének az otthona, egy nagyszerű és természetes választás a terjeszkedésre.”

„Ez egy bizalmi szavazat a városunk iránt — magas képzettséget igénylő állásokat hozva létre, támogatva a növekedést és megmutatva, hogy London nyitott a vállalkozások, új befektetések és tehetségek számára szerte a világból.”

„London a világ egyik vezető technológiai csomópontja, és a fővárosban való befektetés a Brexit után is erős marad, így a Google terjeszkedése továbbra is erősíteni fogja a városunk hírnevét, mint globális vezető a digitális technológiában.”

Júniusban 2500 alkalmazott kezdte meg a beköltözést a cég King’s Cross-i irodájába, amely jelenleg, a legnagyobb Google iroda Európában. Philip Hammond pénzügyminiszter szintén lelkesedéssel üdvözölte a tervezett terjeszkedés bejelentését.

„Ez egy nagyszerű hír Britannia vezető helyét tekintve, mint globális technológiai csomópont, ill. több bizonyíték arra, hogy a vezető cégek minket választanak arra, hogy befektessenek.” — mondta.

„A mi technológiai iparunk központi szerepet játszik abban, hogy biztosítsa a gazdasági növekedés jövőjét, és ez a kormány elhivatott abban, hogy biztosítsa a folyamatos gyarapodását. Ez további bizonyíték arra, hogy Britannia nyitott a vállalkozások számára, és mi továbbra is egy kifelé néző, világvezető nemzet leszünk.”

Pichai, a Google King’s Crossi irodájánál tartott beszéde során szintén elismerte, hogy az Egyesült Államokbeli választás, amely sokakat megosztott, „egyenlőségi kérdéseket” vet fel, ill. egyéb kihívásokat a technológiai óriás számára, amellyel szembe kell néznie.

A Google keresőmotorját egyébként nemrégiben kritikák érték, amiért állítólag félrevezető és „hamis híreket” adott közzé, amelyek között az is állt, hogy Donald Trump fogja megnyerni a szavazást Hillary Clintonnal szemben, annak ellenére, hogy akkor néhány államban még mindig számolták a szavazatokat. Amennyiben munkát keresel, nézz szét Hunglia állásportálján is.  Forrás: evening standard   Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után