25,000 újabb munkahely veszélyben Nagy-Britanniában: összeomlás szélén több üzletlánc 1

Az Arcadia majd a Debenhams összeomlása után mintegy 25 000 újabb alkalmazott munkahelye lóg a levegőben. Sokan el sem tudják képzelni, hogy néznek majd ki a főutcák, vagy a főváros híres bevásárlóutcái, ha bezárnak ezek az ikonikus üzletek.

25,000 újabb munkahely veszélyben Nagy-Britanniában: összeomlás szélén több üzletlánc 2

Még vége sincs az évnek, és már üzletek ezrei kényszerültek örökre lehúzni a rolót a koronavírus járvány gazdasági hatásai miatt. A mintegy 12 000 alkalmazottal rendelkező Debenhams üzletlánc kedden jelentette be, hogy megkezdi a felszámolási folyamatot, miután a JD Sportsszal folytatott tárgyalások kudarcot vallottak. A 242 éves áruházlánc közölte, hogy továbbra is folytatja a kereskedést 124 brit áruházában és az interneten amíg a jelenlegi készlete még tart, de a felszámolási folyamat lezárultával „az Egyesült Királyság területén bezárják a boltot”.

A Debenhams az idei év során már 6500 munkahelyet megszüntetett a súlyos költségcsökkentések miatt, de úgy tűnik ez is kevés volt a cég megmentéséhez. Ezzel párhuzamosan Sir Philip Green Arcadia csoportjánál, mintegy 13 000 alkalmazott jövője és megélhetése válik kérdésessé. A csoportnak 444 üzlete van az Egyesült Királyságban és 22 a tengerentúlon, olyan márkákkal, mint a Topshop, a Dorothy Perkins és a Burton.

A Deloitte-ot nevezték ki a cégcsoport következő lépéseinek kezelésére, így egyelőre nem jelentettek be leépítéseket, és az üzletek még folytatják a kereskedést. Sok üzletük szerdán újra is nyit még, amikor végre véget ér a jelenlegi lockdown Angliában.

A Kiskereskedelmi Kutatóközpont adatai szerint az Egyesült Királyságban idén november 6-ig összesen 140 437 kiskereskedelmi munkahely szűnt meg, az előrejelzések szerint  azonban ez az év végéig tovább fog emelkedni és a 235 ezret is meghaladhatja a munkahelyüket elvesztők száma csak ebben az ágazatban.

Az egyik alkalmazott, aki nem akarta hogy a nevét nyilvánosságra hozzák, az Independentnek elmondta, hogy: „Az volt a benyomásunk, hogy elég jól teljesítünk, és bizakodóak voltunk, hogy találunk vevőt, éppen ezért a mai bejelentés mindenkit sokkolt. A személyzetnek konkrétan csak ma reggel 9 óra körül mondták el, hogy megkezdték a felszámolási folyamatot.” Az alkalmazott saját bevallása szerint a dolgozóknak annyit mondtak, hogy “amennyiben hamarosan nem lesz vevő, elveszítik munkahelyeiket”, és hogy az üzletek várhatóan 2021 január vége és március vége között kezdenek majd el bezárni.

„Nagyon durva és eléggé felkavaró, mert két és fél évig dolgoztam itt, és ez az elsődleges jövedelemforrásom diákként. Hihetetlen abba belegondolni, hogy ennyi munkahely van veszélyben, ráadásul a koronavírus miatt sok másik vállalkozás is tönkrement, szörnyű lesz azoknak, akik munkát akarnak majd szerezni ebben az iparágban.” – tette hozzá.      Forrás