A brit kormány 2,6 millió uniós állampolgárt tesz ki annak a veszélynek, hogy a belügyminisztérium őrizetbe veszi vagy kitoloncolja az országból – hangzott el a legfelsőbb bíróságon. Az állítás a belügyminisztérium, a kilépési megállapodás azon részének végrehajtásának bírósági felülvizsgálata során hangzott el, amely a Brexit előtt az országban élő mintegy 6 millió uniós polgár jogait garantálja.
Mr. Justice Lanenek azt mondták, hogy a Belügyminisztérium szabályai tartalmaznak egy „alapvető olyan tényezőt”, amely veszélyezteti az egyének jogát az országban való tartózkodáshoz, a munkához, a nyugdíjba vonuláshoz vagy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáféréshez. Az ügyet a Független Ellenőrző Hatóság, a Brexit előtt az országban letelepedett uniós polgárok jogainak védelmére létrehozott törvényes testület indította.
“A külügyminiszter programjának része és egyben a probléma az, hogy ezek a személyek automatikusan elveszíti az Egyesült Királyságban való tartózkodási jogukat, így a tartózkodási időt túllépve az országban való tartózkodásuk illegálissá válik, ezáltal letartóztathatják vagy kitoloncolhatják őket” – mondta a bíróságnak Robert Palmer KC, az IMA munkatársa.
Az „alapvető jellemző” ami a probléma forrása csak azokat a polgárokat érinti, akik öt évnél rövidebb ideig tartózkodtak az Egyesült Királyságban, és ideiglenes tartózkodási státuszt kaptak, amelyet „pre-settled” státusznak neveznek. A kormány szabályai szerint az ezzel a státusszal rendelkezők kötelesek újra kérelmezni az állandó vagy letelepedett státuszukat, ha a „pre-settled” státuszuk öt év elteltével lejár.
Körülbelül 5,8 millió uniós polgár kapott letelepedett státuszt (settled status), hogy maradhassanak az Egyesült Királyságban, de 2,6 millióan „pre-settled státuszt” kaptak, mert kevesebb mint öt éve tartózkodtak az országban.
Azon 2,6 millió ember közül, akik nem jelentkeznek időben a végleges letelepedett státuszért, a jelenlegi szabályok értelmében automatikusan megvonják foglalkoztatási, szociális és tartózkodási jogukat – közölték a bíróságon. Ennek az az oka, hogy onnantól kezdve az általános bevándorlási törvények hatálya alá tartoznak.
Palmer azt mondta, hogy ez „egyértelműen összeegyeztethetetlen a kilépési megállapodással, amely nem teszi lehetővé az uniós polgárok tartózkodási jogának elvesztését ilyen körülmények között”. Az IMA azt állítja, hogy a törvény értelmében az uniós polgárok jogai „nem évülnek el”, kivéve, ha a kilépési megállapodás 15. cikkének (3) bekezdésében meghatározott okokból elveszik vagy visszavonják őket.
Az IMA vázlatos érvelésében a következőket állította: „A tartózkodási jog nem korlátozott időben, és különösen nem jár le öt év elteltével (kivéve az Egyesült Királyságból való hosszabb távollét esetét). A jog automatikus visszavonása a további tartózkodási jog iránti kérelem öt éven belüli benyújtásának elmulasztása esetén összeegyeztethetetlen a WA-val, amely nem tartalmaz ilyen rendelkezést.”
David Blundell, azt mondta a bíróságnak, hogy a kilépési megállapodás „korlátozott kölcsönös védelmet” biztosít a jogoknak, de nem a szabad mozgáshoz való jog folytatását. „A használt nyelv pontos és körültekintő volt” – mondta, hozzátéve, hogy „itt nem szabad mozgásról van szó”.
Azzal érvelt, hogy egy olyan konstitutív rendszer, mint az Egyesült Királyságban működő bevándorlási rendszer, „jogokat teremt”, ellentétben egy alternatív deklarációs rendszerrel, amely a már önállóan létező jogokat igazolja.
Ebben a „bátor új világban”, amely a Brexit 2020. február 1-jei életbe lépésekor virradt fel, az Egyesült Királyság jogot nyert „saját folyamatainak és eljárásainak szabályozására”, amely magában foglalta eme rendszer végrehajtásának jogát is. „Egyáltalán nincs következetlenség” a kilépési megállapodással – mondta Blundell.
Egy korábbi bírósági ítélet hangsúlyozta, hogy a kilépési megállapodás külön kiemelte a Brexit által érintett EU állampolgárok „lakhatással kapcsolatos jogainak kölcsönös védelmét, de nem többet”… Forrás