Halálra késeltek egy tinédzser fiút, miután tegnap este verekedés tört ki egy születésnapi bulin Londonban. A mentők nem sokkal 23:20 után értek ki az incidens helyszínére Brentben, miután több bejelentés érkezett arról, hogy elszabadultak az indulatok a nyílt utcán.
A londoni mentőszolgálat mentősei küzdöttek és mindent megtettek a 17 éves fiatalember életének megmentéséért, de sajnálatos módon még a helyszínen életét vesztette, olyan súlyosak voltak a sérülései. A családját a rendőrök már értesítették a tragikus incidensről.
A hivatalos személyazonosításra még nem került sor. A történteket követően boncolásra is szükség lesz, amelyet követően többet lehet majd tudni a támadás tragikus körülményeit illetően. A nyomozók gyilkossági ügyben nyomozást indítottak a Granville Roadon, NW6-ban történt halálos kimenetelű támadás után.
Az értesülések szerint egy másik, szintén 17 éves fiút is el kellett látnia a helyszínre érkező mentősöknek, és kórházba is szállították. Azt, hogy az ő sérüléseit mi okozta, egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Egy a húszas évei elején járó nő pedig a kezén sérült meg, és szintén kórházi kezelésre szorult.
A közelben élő egyik helyi lakos, 43 éves Rayan Assoui elmondta, hogy az elmúlt hónapokban sok hasonló incidens történt a környéken. Majd hozzátette: „Ez a környék egyre rosszabb, nem jó, nagyon szomorú, hogy ez megtörténhet egy fiatallal.”
A rendőrség kordont húzott ki a tett színhelye körül, a bűnügyi osztály nyomozói pedig már nagy erőkkel dolgoznak az ügy felgöngyölítésén. A halálos kimenetelű támadással kapcsolatban még senkit nem tartóztattak le.
Mark Rogers nyomozó főfelügyelő a következőket mondta a történtekkel kapcsolatban: „Úgy gondoljuk, hogy egy születésnapi partit követően verekedés tört ki a fiatalok közt, amelyben többen is részt vettek. Arra kérek mindenkit, aki ott volt, és aki még nem beszélt a rendőrség embereivel, haladéktalanul jelentkezzen. Létfontosságú, hogy kiderítsük, mi történt pontosan. Arra is kérem továbbá a szemtanúkat, hogy aki esetleg megörökítette telefonján a tegnap esti események bármelyik részletét, szintén lépjen kapcsolatba a rendőrséggel.”
Dan Knowles főfelügyelő, így nyilatkozott a gyilkosságot követően: „Tudom, hogy a közösséget sokkolni fogja ez az eset, amelyben egy fiatal férfi vesztette életét. Együtt fogunk dolgozni a Specialist Crime Unit munkatársaival annak érdekében, hogy ez a nyomozás a lehető leggyorsabban és legaprólékosabb módon menjen végbe. A helyi lakosok fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a környéken, és arra buzdítok mindenkit, akinek információja vagy aggálya van a történtekkel kapcsolatban, beszéljen velük.” Forrás
- Egy diák megkéselte a tanárát az iskolában, egy másik srác pedig egy 19 éves fiatalt szúrt le Angliában
- 180 000 GBP-t lopott és csalt össze, majd egy 37 fontos számlán bukott le ez a nő Angliában