17 éves tinédzser lányt késeltek halálra Londonban a barátai szeme láttára

0

Egy tinédzser lányt halálra késeltek London egyik keleti felén levő parkjában. A támadást a rendőrség elmondása alapján semmiféle vita, heves szóváltás vagy bármiféle provokáció nem előzte meg. Az áldozat alig 17 esztendős volt.

Jodie Chesney, fiatal gimnazista lányt, aki a barátok és a szülők elbeszélései alapján jó tanuló volt, és sosem keveredett balhékba, pénteken késő este gyilkolták meg a St Neot’s Road-on, Romford területén. A támadást követően a kiérkező rendőrök és a mentősök együtt küzdöttek a fiatal lány megmentéséért, aki akkor még életben volt, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nemtudták megmenteni. Alig egy órával később, este 10:26-kor még a helyszínen halottnak nyilvánították.

Elképesztően szomorú statisztikai adat, de 2019-ben már most ő az ötödik fiatalkorú, akit késsel gyilkoltak meg a brit fővárosban. A 2018-as év folyamán összesen 24 tinédzsert késeltek halálra Londonban.

Az eddig napvilágot látott információk alapján Jodie egy padon ült a párjával és néhány ismerősükkel együtt, amikor a támadók megkéselték, valamikor este 9:30 előtt nem sokkal. A rendőrség egyik szóvivőjének elmondása szerint eddig annyit lehet tudni, hogy az áldozattól és barátaitól nem messze a parkban tartózkodott két férfi is, akik este kilenc óra körül elmentek onnan, majd vagy fél órával később a páros visszatért a park területére és egyenesen a fiatalokból álló csoport felé vették az irányt, majd odaérve az egyik férfi hátba döfte Jodiet.



A szemtanúk elmondása szerint a két férfi sem előtte sem utána nem mondtak semmit, csak elrohantak a helyszínről a Retford Road irányába. Az elkövetőről, aki megkéselte a lányt, egyelőre csak annyi derült ki, hogy egy 20 év körüli fekete srác volt. A másik személyről sincs egyelőre pontos személyleírás.

„Hogyan jutottunk el idáig, hogy a gyerekek már egy parkon sem tudnak keresztülsétálni úgy, hogy minden ok nélkül meg ne támadják őket. Ha bárki tud valamit az egészről, arra kérem, hogy azonnal vegye fel a kapcsolatot a rendőrséggel. Nem akarjuk, hogy bárki másnak azon kelljen keresztül mennie, amit jelenleg a mi családunk él át. Véget kell ennek vetni! Túl sok fiatal veszíti el az életét idő előtt manapság ilyesfajta teljesen szükségtelen erőszakos cselekedetek által.” – írta szívhez szóló üzenetében a lány nagymamája Debbie Chesney az egyik közösségi oldalon.

A lány a Havering Sixth Form College egyik tanulója volt. A londoni rendőrség nyomozást indított a gyilkosság kapcsán és arra szólított fel minden tanút, aki a helyszínen volt a támadás idején, hogy vegye fel a kapcsolatot a hatóságokkal és tegyen vallomást, ugyanis minden apró részlet segíthet a tettesek elfogásában. A gyilkosság kapcsán letartóztatás egyelőre nem történt.

Sajnos az utóbbi években igencsak megugrott a gyilkosságok száma a brit fővárosban. A Scotland Yard statisztikái szerint a tavalyi év folyamán összesen 134 gyilkosság történt London területén, ami 2008 óta a legmagasabb szám. Idén, 2019-ben eddig összesen 18 ember halt erőszakos halált Londonban.      Forrás

Facebook csoportunk / Facebook Oldalunk / Kövess minket lent a csengőre kattintva
Cikk Megosztása: