Egy éttermi dolgozó 16 000 fontot kaszált, miután férfi főnöke figyelmen kívül hagyta azt a kérését, hogy hadd ne dolgozzon késő estig – mert fél, hogy egyedül hogy sétál haza.
Fathimath Athif azzal érvelt, hogy meg kellett volna engedniük neki, hogy 11 órakor befejezze a műszakát, egy korábbi megállapodás szerint, mert „nem érezte magát biztonságban” Kelet-London utcáin éjjel. Ms Athif magát képviselte a bíróságon, és még olyan adatokat is közölt, amelyek azt mutatják, hogy a nők jobban félnek, ha egyedül vannak a sötétben, mint a férfiak.
Az üggyel foglalkozó bíró végül úgy ítélte meg, hogy „hátrányos helyzetbe” került, és diszkriminálták. Ms Athif – akire a főnöke elmondása szerint erőszakosan rátámadt, miután panaszkodott a munkaóráit illetően – több mint 15 000 GBP kártérítést kapott, mindössze négy nap munka után. A fiatal hölgy 2021 júniusában kezdett konyhai mosogatóként dolgozni a kelet-londoni Walthamstowban található E17 Spice étteremben. Mohamed Lallmohamud, a „főnök”, akivel Athif ráadásul korábban kapcsolatban is volt, beleegyezett, hogy délután 5 és este 11 óra között fog dolgozni.
Feladatai közé tartozott némi ételkészítés, edények, serpenyők és egyéb konyhai felszerelések elmosása, valamint a padló felsöprése.
A bírósági tárgyaláson elhangzottak szerint: „Az első műszak végén, június 14-én Lallmohamud úr megkérdezte tőle, hogyan érzi magát, mit gondol a munkával kapcsolatban, erre a nő kijelentette, hogy ez a munka valószínűleg nem neki való, mivel a munkaterhelés túl nagy. Azt mondta neki, hogy a műszak végén el kell sétálnia a buszmegállóba, és éjfél után a házához vezető út csendes és kihalt, amikor leszáll a buszról.”
„Elmondta azt is, hogy úgy érzi, nőként ez nem biztonságos számára. Nem bántalmazták fizikailag az utcán, de azt mondta, hogy az utcán a részeg férfiak vagy drogfogyasztók gyakran zaklatják őt szexuális megjegyzésekkel, ami miatt nem érezte magát biztonságban.”
Lallmohamud úr elmondta Athifnak, hogy a legtöbb éjszaka nem zárhatja be az éttermet 23:20-nál korábban, mert még vannak vendégek, és utána még további takarítási munkálatok vannak, amiket meg kell csinálni. Ms Athif két alkalommal is körülbelül 30 perccel korábban érkezett dolgozni, remélve, hogy így időben el tud menni. A harmadik műszak után Ms. Athif ismét azt kérte, hogy hadd menjen el 23:20-kor, de azt mondták neki, hogy „gondoljon egy kicsit” Llamohamud úrra és édesanyjára, akik tovább dolgoznak.
Amikor erre ismét emlékeztette főnökét, hogy neki időben el kell mennie, a férfi kiabált vele, és állítólag a nyakánál fogva a falhoz nyomta, majd a padlóra lökte és megrúgta. Athif ezt követően otthagyta a munkát, és közvetett nemi megkülönböztetés és szexuális zaklatás miatt feljelentette – Julia Jones bíró pedig azt mondta, hogy bizonyítékokat is szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy veszélyben volt, ha később indult haza.
Jones bíró ezt mondta: „Bizonyítékokat mutatott be arra vonatkozóan, hogy úgy gondolta, hogy sokkal kiszolgáltatottabb a részeg és kábítószer hatása alatt álló férfiak zaklatásával szemben, amikor késő este sétált haza. Hátrányos helyzetbe került, mert nem érezte magát biztonságban, miközben a műszak után hazasétált, ami stresszt és szorongást okozott benne.”
A törvényszék szerint nem volt szükség arra, hogy Athif 11 óra után dolgozzon, hogy fenntartsák a nyereséges üzletet, és simán felajánlhattak volna neki egy taxit, vagy rávehettek volna egy férfi alkalmazottat a késő esti munkára. A bíróság szerint Lallmohamud úr „ellenségesen, megfélemlítően és erőszakosan” bánt Athiffal, amikor megtámadta. A bíró Athifnak 16 465,54 GBP kártérítést, ítélt meg a történtek miatt. Forrás