Az angol királynő szívhez szóló karácsonyi üzenete 1

Erzsébet királynő a karácsonyi üzenetében külön kiemelte mindazokat, akik „mély és régóta tartó nézeteltérésben vannak” szeretteikkel vagy valakivel, aki fontos nekik, hogy bánjanak egymással több tisztelettel. Az üzenetet sokan úgy is értelmezték, mint egyfajta utalást a Brexit körüli komoly vitákat illetően.

Az angol királynő szívhez szóló karácsonyi üzenete 3

A királynő a karácsonyi üzenetében a Nemzetközösség polgáraihoz szólt, amely egy olyan nemzetközi szervezet, amelyet túlnyomórészt a Brit Birodalomból kialakult független államok hoztak létre. Ezen a néven 1948 óta működik, és 54 szuverén állam a tagja, összesen nagyjából 2.4 milliárd lakossal.

Most, hogy az uralkodó már a 92. évét tapossa, ez egyben azt is jelenti, hogy 66 éve ül a trónon, ami a leghosszabb a britek történetében. Erzsébet uralkodása alatt eddig 13 miniszterelnök volt kormányon. Mint az állam feje, a királynő a nagy nyilvánosság előtt politikailag mindig semleges marad, és nem formál véleményt a kormány munkáját illetően.

„Még olyankor is, amikor a legkomolyabb nézeteltéréseink vannak az életben, a másik félnek a tisztelet megadása és emberszámba vétele mindig az első helyes lépés abba az irányba, hogy jobban megértsük egymást.” – mondta beszédében az uralkodó.

https://www.youtube.com/watch?v=w8wQAy-mjTw

Íróasztalánál ülve egy gyönyörű karácsonyfával a háttérben, a királynő beszélt a „hit erejéről” is.

„Néhány kultúrában úgy tartják, hogy a hosszú élet bölccsé teszi az embert. Szeretném én is ezt hinni. Ez a bölcsesség megmutatkozhat abban is, hogy észrevesszük az élet néhány rejtélyes paradox jelenségét, mint például, hogy az embereknek mekkora hajlamuk van a jóságra, és mégis milyen elképesztően sok rossz dolog történik a világban.”

A királynő köszönetet mondott a hadsereg tagjainak, és beszélt édesapjáról, VI. György brit királyról, és hogy ő miként szolgált a tengerészetnél az első világháború idején. Külön kiemelte a Jutlandnál lévő 1916-os csatát, ahol apja is harcolt rengeteg más honfitársával egyetemben.

„A brit flotta 14 hajót és 6000 embert vesztett abban az ütközetben. Apám egyik levelében azt írta, hogy az hogy az ő hajójuk hogyan, és miért nem kapott akkor találatot, azt máig nem érti. Ahogyan rengetegen mások, ő is vesztett el barátokat a háborúban.”

Egy kicsit vidámabb témára terelve a szót, elmondta, hogy a családját illetően is emlékezetes év a 2018, ugyanis két unokájának is gyermeke született. Emellett egy harmadik unokája, Harry herceg is megházasodott és elvette Meghan Markle-t. Sőt, még egy nagyszerű hír jött tőlük, ugyanis nem sokkal az esküvő után ők is bejelentették, hogy Meghan babát vár.

„Ami a saját házunk táját illeti, ez szintén egy elég mozgalmas év volt, két esküvővel, és két kisbabával, plusz egy harmadikkal, aki már szintén úton van. Ez sokat segít abban, hogy egy nagyi sose unatkozzon.” – vette egy kicsit viccesebbre a figurát a királynő.

A videóüzenetet a Buckingham Palotában vették fel. II. Erzsébet királynő az üzenetét Jézus egyik üzenetével összegezte, amit karácsony környékén gyakran hallhatunk: „Azt hiszem, hogy az ő üzenete a földi békéről és hogy mindenki találja meg a boldogságot, soha nem megy ki a divatból. Mindenkinek szól, és örökérvényű. Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!”              Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után