Vonatbaleset Nagy-Britanniában, 2 vonat egymásnak ütközött - 1 áldozat és 15 ember kórházban 1

Egy férfi életét vesztette egy vonatbalesetben, amikor két vonat egymásnak ütközött Walesben – erősítette meg a Brit Közlekedési Rendőrség (BTP).

Vonatbaleset Nagy-Britanniában, 2 vonat egymásnak ütközött - 1 áldozat és 15 ember kórházban 2

További 15 embert kórházba szállítottak különböző sérülésekkel, amelyekről úgy tudni, hogy szerencsére nem életveszélyesek vagy maradandóak – közölte a rendőrség szóvivője. Az összes többi utast probléma nélkül evakuálták a vonatokról.

A szerencsére viszonylag alacsony sebességgel bekövetkezett ütközés hétfőn 19:30-kor történt Llanbrynmair falujának közelében, Powys megyében.

Anthony Hurford, a Shrewsbury-be tartó vonat egyik utasa, elmondta, hogy „teljesen lesokkolta” az eset. „Hirtelen a földön találtam magam, a laptopom elrepült, és azon tűnődtem, mi történhetett” – nyilatkozta a BBC reggeli műsorában.

Vonatbaleset Nagy-Britanniában, 2 vonat egymásnak ütközött - 1 áldozat és 15 ember kórházban 3

Egy másik szemtanú, Evan Edwards elmondása szerint úgy tűnt, hogy az egyik vonat nem tudott megállni a szokásos helyen egy dombon, „és amit mi meg tudtunk állapítani, az az, hogy egyszerűen megcsúszott, és nem tudták időben megállítani a vonatot”.

A Machynlleth keleti részén lévő Cambrian vasútvonalat lezárták, amíg a vizsgálatok folytatódnak. A Network Rail és a Transport for Wales felszólította az utasokat, hogy ne utazzanak ezen a szakaszon. „Nagyon hálásak vagyunk a helyszínre érkező mentőszolgálatoknak, akik kihívásokkal teli körülmények között segítettek az utasainknak és a személyzetnek.”

Vonatbaleset Nagy-Britanniában, 2 vonat egymásnak ütközött - 1 áldozat és 15 ember kórházban 4

Az érintett vonatok a 18:31-es Shrewsbury-ből Aberystwyth-be tartó, valamint a 19:09-es Machynlleth-ből Shrewsbury-be tartó járatok voltak. A Traffic Wales tájékoztatása szerint az A470-es utat mindkét irányban lezárták Caersws és Glantwymyn között, miközben a Transport for Wales vasúti pótló szolgáltatásokat üzemeltetett.

A baleset helyszínére a mentők, a tűzoltóság, a helyi rendőrség és a parti őrség több egysége is kiérkezett – áll a BTP nyilatkozatában. A lakosok mentőhelikoptert is láttak a helyszínen.

A BTP elmondta, hogy az elhunyt férfi családját már értesítették. Továbbá közölték, hogy a helyiek fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a következő napokban, amíg a tisztek igyekeznek megérteni az ütközéshez vezető eseményeket. Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után