Videózta ahogy megerőszakolja alvó feleségét egy férfi Angliában 1

Egy férfit 9 év börtönbüntetésre ítéltek, miután a felesége a telefonján videókat talált arról, ahogyan álmában megerőszakolja. A pár 10 éve volt házas.

Videózta ahogy megerőszakolja alvó feleségét egy férfi Angliában 3

A 30-as éveiben járó férfi rendszeresen videóra vette, ahogy az alvó feleségén „szexuális tetteket” hajt végre. A pár már 10 éve volt együtt, és egy közös gyerekük is volt, amikor a férfi elkezdte a titkolt erőszakokat 2016 szeptemberében. A felesége akkor fedezte fel a videókat, amikor férje egyik nap otthon hagyta a telefonját munkába menet.

A bíróságon elhangzottak szerint a feleség, miután meglátta a videókat elmentve egy alkalmazásban, kapcsolatba lépett a férjével, és leírta neki, hogy „Most néztem meg a videókat, amiken megerőszakolsz”.

A férfi ezután nem ment haza, hanem egyből a rendőrségre ment, és feladta magát. „Szexeltem a feleségemmel. Ő eközben nem volt tudatánál és nem járult hozzá. Megtudta, mikor megtalálta a videókat róla a telefonomon.” – vallotta be a rendőröknek.

Az áldozat nyilatkozatában a következőket írta: „2017 márciusában megtudtam, hogy a férjem sorozatosan a tudtom és beleegyezésem nélkül bántalmaz szexuálisan. Azóta a mi és a gyerekeink élete is teljesen felfordult, le se tudom írni, mennyire. Sose hittem volna, hogy képes ilyesmiket tenni. Teljesen bolondot csinált belőlem, soha többet nem akarom látni.”

„Március 14-én a vádlott elindult a munkahelyére. A mobiltelefonját otthon hagyta, ekkor nézett bele az áldozat, és fedezte fel a Video Locker nevű alkalmazást. Először nem tudott belépni az appba, ami miatt gyanakodni kezdett” – mondta az ügyész a tárgyaláson.

„Végül sikerült rájönnie a kódra és belépnie. Ekkor látta meg a videókat, amin a vádlott mindenféle szexuális tettet hajt végre feleségén, amíg az alszik. A felvételeket azóta megsemmisítették.”

Mikor a férfit 9 év börtönre ítélték, és élete végéig szexuális bűnözőként regisztrálták, a bíró ezt mondta: „2016 szeptembere és 2017 márciusa között többször is szexuálisan bántalmaztad és megerőszakoltad a feleséged, miközben ő nem volt tudatánál. Úgy tűnik, kihasználtad azt, amikor néha ivott, és azt, hogy általában nagyon mélyen alszik. A saját szexuális kielégülésed miatt úgy kezelted a saját feleséged, mint egy tárgyat, akin kiélheted a sötét fantáziáidat.”     Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után