Május 5-én kellett volna megkezdenie börtönbüntetését egy magyar polgárőrnek, akit állítása szerint igazságtalanul ítéltek el. A börtönbe vonulás helyett az öngyilkosságot választotta, de előtte egy búcsúvideóban szólt mindenkihez, hogy gondolkodjunk el, milyen országban is élünk valójában.

graer ongyilkossag

A 35 éves Gráer Jánost zsarolási kísérletért és csalásért ítélték el, de állítása szerint nem követett el bűncselekményt. Az ozorai polgárőrnek kedden kellett volna megkezdenie a 3 éves letöltendő börtönbüntetését, de ő egy másik utat választott. Az Ozora és Füged közötti erdőben találtak rá a holttestére szerdán délután.

A férfit két ügy miatt ítélte el a bíróság. Egyik barátját egy uzsorás fenyegette 2010-ben, akit ő emiatt többször is felhívott, és megzsarolt. Többek közt olyanokat mondott az uzsorásnak, hogy “a felesége rúdon fog táncolni olaszban”, illetve hogy ha nem fizet 500 ezer forintot, kölcsönlevelek alapján feljelenti. Az uzsorás egy rendőr ismerőse segítségével lebuktatta, így ez hozzáadódott a 2007-es másik ügyhöz, amikor is Gárer összeveszett a főnökével, aki csalásért feljelentette, és ebből lett egy másfél éves felfüggesztett büntetés.

Halála előtt telefonjával egy 5 perces videót vett fel, amiben elmondja, azért teszi, amit tesz, mert jogtalanul ítélték el. Kijelenti, hogy nem bűnöző és nem veszélyes a társadalomra. Annyit kér csak, hogy mindenki gondolkodjon el, hogy milyen államban is élünk, és hogy gyújtsanak egy gyertyát érte a halála után.

“Mint többen tudjátok, férjem tegnap délután úgy döntött, hogy nem hódol be a magyar igazságszolgáltatásnak, amely hozott egy hibáktól hemzsegő döntést, és nem megy börtönbe 3 évre! Inkább lemondott az életéről, hogy a becsülete megmaradjon, és ne legyen ‘bűnöző’ (hozzáteszem, több kitüntetéssel és érdemrendekkel). Könyörgök, ne sajnáljatok, és ne sajnáljátok egymást” – írta Gárer felesége az egyik közösségi oldalra.

Új szolgáltatásunk – Tekintsd meg KUPON kedvezményeinket: https://hungliaonline.com/shop/

Ha máskor is szeretnéd angliai magyaroknak szóló híreinket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”250″ box_height=”80″ colorscheme=”light” show_faces=”0″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20150507_Protestongyilkossagot_kovetett_el_egy_po