Változtak a Munkaügyi jogszabályok áprilistól Nagy-Britanniában

0

Fontos, új törvénymódosítások léptek életbe 2015 áprilistól, melyek többek közt megengedik, hogy a szülők egyszerre menjenek szabadságra, gyermekük születését vagy örökbe fogadását követően.

british-law_645x400

Osztható szülési szabadság

Az első két hét szülési szabadságot követően, mostantól 50 hét szabadság és 37 heti fizetés osztható meg a szülők közt. Ez azt is jelenti egyben, hogy a szülők mostantól együtt is lehetnek szabadságon, hogy újszülött gyermeküket gondozzák.

Többen is arra figyelmeztettek, hogy ez a módosítás méretes káoszt eredményezhet a munkáltatóknál. Az új módosításokkal nagyjából 285,000 párnak nyílik mostantól lehetősége, hogy együtt nevelje újszülött gyermeküket a kezdetektől.

Hogyan is működik pontosan:

  • az osztható szülési szabadság azon szülők számára elérhető, akik babát várnak vagy gyermeket fogadnak örökbe április 5. után
  • a felhasználható szabadságot a szülést vagy az adoptációt követő egy éven belül kell kivenni egy, vagy több részletben
  • az első két hét után, amit az anyuka számára kötelező kivenni, 50 hét szabadság és 37 hétnyi fizetés áll a szülők rendelkezésére, amit bármelyikük igénybe vehet, akár egyszerre is
  • a hivatalos heti fizetés a szülési szabadság ideje alatt áprilistól £139.58 hetente, vagy a mindenkori fizetés 90%-a, amennyiben az összeg nem éri el az előbb említett összeget
  • a szabadság kivételét a munkáltatóval legalább 8 héttel korábban meg kell beszélni

Korábban az apukák csak egy vagy két hetet vehettek ki apasági szabadság okán, vagy további 26-ot, ha az anyuka visszaállt dolgozni. Nick Clegg, Miniszterelnök-helyettes szerint így az apukák járatosabbak lennének a gyereknevelésben, a nők pedig nem éreznék annyira, hogy választaniuk kell a karrier és a családalapítás közt.



Munkahelyről való elbocsátás utáni kompenzáció

2015 április 6-tól megemelkedett az elbocsátás után járó kompenzáció összege. A jogtalan elbocsátás után kapható maximális összeg mostantól £78,335 lesz, vagy 52 heti fizetés, amennyiben az nem éri el ezt az összeget.

A jogtalan elbocsátás esetén, és a létszámleépítés miatt történő munkaviszony megszűnés esetén járó heti összeg £475-ra emelkedett. Az ilyen esetekben fizetendő maximálisan kiszabható alapösszeg pedig £14,250-ra emelkedett.

Új szolgáltatásunk – Tekintsd meg KUPON kedvezményeinket: https://hungliaonline.com/shop/

Ha máskor is szeretnéd angliai magyaroknak szóló híreinket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”250″ box_height=”80″ colorscheme=”light” show_faces=”0″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://www.bbc.co.uk/news/business-32183784

Facebook csoportunk / Facebook Oldalunk / Kövess minket lent a csengőre kattintva
Cikk Megosztása: