Utcai zavargás tört ki Londonban: borogattak, gyújtogattak, utakat torlaszoltak el 1

Zavargás tört ki Kelet-Londonban péntek este a Rashan Charles halála miatt szervezett tüntetés után.

Utcai zavargás tört ki Londonban: borogattak, gyújtogattak, utakat torlaszoltak el 3

Rashan Charles 20 éves fiatal férfi múlt héten halt meg, miután egy rendőr utána rohant a boltba, leterítette a földre, és percekig dulakodtak. A rendőrség szerint azért támadt rá a tisztjük, mert úgy látta, a férfi „megpróbált lenyelni valamit”. A dulakodásba egy másik rendőr is beszállt. Charles ezután lett rosszul, hiába próbáltak a helyszínen is és később a kórházban is segíteni neki, hamarosan meghalt.

A hatóságok azt is mondták, hogy közben sikerült bizonyítékot gyűjteniük, amiből arra lehet következtetni, hogy a kérdéses tárgyat eltávolították a torkából a helyszínen. Az eset óriási felzúdulást keltett a közösségi médián, sokan szólaltak fel a rendőri brutalitás ellen, ezért szerveződött péntekre is tüntetés.

A zavargások utána törtek ki, Molotov-koktélok és petárdák repkedtek a levegőben a rendőrség felé Dalston kerületében, valamint több utcát eltorlaszoltak, és gyújtogattak. Boltok kirakatait is betörték a zavargók, összefirkálták a házak falát, és éjszaka is nyitva tartó üzletek kényszerültek bezárni. Egy helyi étterem tulajdonosa látta, ahogyan kint fiatalok Molotov-koktélokat dobálnak, és végül úgy döntött, inkább bezárja a vendégeket a biztonságuk érdekében. Körülbelül 60 fiatal volt ott szerinte, mindenféle etnikumból, kapucnival és sállal a fejükön.

Utcai zavargás tört ki Londonban: borogattak, gyújtogattak, utakat torlaszoltak el 4

„Molotov-koktélok voltak náluk, azt dobálták a rendőrökre, amikor azok közelebb jöttek, aztán elmenekültek. Bezártam az éttermet és mondtam a vendégeimnek, hogy a hátsó kijáraton menjenek ki. Nem voltak annyira megijedve, inkább kíváncsiak voltak és aggódtak. A 2011-es londoni zavargásokra emlékeztetett, főleg az etnikumok összetétele miatt.” A rendőrök a védőfelszerelések mellett lovakat és kutyás egységeket is bevetettek a rendbontók ellen.

Utcai zavargás tört ki Londonban: borogattak, gyújtogattak, utakat torlaszoltak el 5

A tüntetést egyébként előre bejelentették, a rendőrség mondta, hogy fel is készültek előre az ilyen eseményekre. Egyelőre nem tudni, történt-e komolyabb sérülés vagy letartóztatás. Már reggel is voltak arrafelé kisebb incidensek, a rendőrök Twitteren jelezték az őket ért atrocitásokat.

Utcai zavargás tört ki Londonban: borogattak, gyújtogattak, utakat torlaszoltak el 6

„Bármi is szította fel ennyire az indulatokat, Rashan Charles családja biztosan nem ezt akarta volna.” – jegyezte meg az étteremtulajdonos. Valóban, a helyi közösségek azóta folyamatosan követelnek válaszokat a hatóságoktól, de Charles családja próbált kérni mindenkit arra, hogy tartózkodjanak az erőszaktól.

Szombat délutánra is bejelentettek egy tüntetést az üggyel kapcsolatban a Stoke Newington Stationhöz. A nyomozás eközben folyik a haláleset kapcsán, a rendőrség nemrégiben adott ki egy nyilatkozatot. „Megértjük az aggodalmakat Rashan halála kapcsán. Alaposan megvizsgáljuk a körülményeket, összegyűjtjük a bizonyítékokat, és igyekszünk kideríteni, volt-e visszaélés. Reméljük, így tudunk majd válaszokat adni mind Rashan családjának, mind Hackney közösségének.”    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után