Az NHS Covid alkalmazás frissítve lett, hogy bizonyítani tudjuk vele, hogy megkaptuk az emlékeztető oltást, és ezzel a kormány állítása szerint több millió ember karácsonyi ünnepi terveit menthetik meg. Azok az utazni vágyók, akik megkapták a harmadik adag oltást, ma déltől elvileg ezt fel is tudják már tüntetni Covid Pass-jukon.
A funkció lehetővé teszi a Nagy-Britanniában élők számára, hogy ellátogassanak Európa olyan országaiba, ahol az oltás érvényességi ideje korlátozott. Több olyan ország is van ugyanis, ahol már bevezették ezt az intézkedést arra hivatkozva, hogy egy negyedik hullám van kialakulóban a kontinensen.
A bizonyítékok arra utalnak, hogy a jóváhagyott Covid-oltások bármelyikének két adagja által biztosított immunitás hat hónappal a második szúrás után már meglehetősen sokat gyengül. Sajid Javid egészségügyi miniszter elmondta, hogy a mostani lépés célja, hogy megkönnyítse a nyaralást a jövőben sokak számára.
„Szeretnénk a lehető legegyszerűbbé tenni, hogy az emberek megmutathassák oltottsági állapotukat, ha külföldre utaznak. Az NHS Covid Pass ezen frissítése azt fogja jelenteni, hogy az embereknél mindig kéznél lesz az oltottságukat teljes mértékben igazoló dokumentum, ha nyaralni mennek, vagy ha hazautaznak találkozni a szeretteikkel.”
Az emlékeztető oltást egyelőre nem adják hozzá a belföldi Covid Passhoz, mert jelenleg nem kötelező az Egyesült Királyságon belüli utazásokhoz. Az Egészségügyi és Szociális Gondozási Minisztérium közölte, hogy az Angliába való beutazáskor sem kell egyelőre bizonyítani, hogy megkaptuk a 3. oltást. Ugyanakkor egyre többen azt suttogják, hogy jó eséllyel ez egy újabb lépés az emlékeztető oltás kötelezővé tétele felé, már ha korlátozások nélkül szeretnénk utazgatni a későbbiekben. Erről egyébként nem olyan rég a miniszterelnök, Boris Johnson is elhintett pár információ morzsát egyik legutóbbi beszédében.
Mostanra több mint 13 millió emlékeztető oltást adtak be az Egyesült Királyságban élő embereknek, és ezen a héten a programot kiterjesztették a 40 és 49 év közöttiekre is. A brit kormány úgy látja, hogy ez a legjobb védekezés a negyedik hullám ellen, amely már egyes európai országokat arra kényszerített hogy újra lezárásokat vezessenek be.
Az Egyesült Királyság Egészségügyi és Biztonsági Ügynökségének e heti adatai szerint a 3. oltás nagyon hatékony. Két héttel a Pfizer emlékeztető adagja után azok az 50 éven felüliek, akik eredetileg két AstraZeneca injekciót kaptak, akár 93,1%-os védelmet, míg azok, akik eredetileg két Pfizer oltást kaptak, akár 94%-os védelmet is élvezhetnek. Forrás