Újabb fejlemények az Angliában meggyilkolt 10 éves kislány halála körül – az apa állítása rengeteg embert felháborított

A surrey-i otthonában holtan talált 10 éves kislány halála körül újabb információk láttak napvilágot, miután a lány nagyapja is megszólalt a szörnyű incidenst követően. Sara Sharif holttestét augusztus 10-én fedezték fel Wokingban, a boncolás során végzett vizsgálatok pedig kimutatták, hogy a lányon „több kiterjedt sérülés” is volt, amit hosszabb időn át tartó bántalmazások sorozata alatt szerezhetett.

Újabb fejlemények az Angliában meggyilkolt 10 éves kislány halála körül – az apa állítása rengeteg embert felháborított

Apja, Urfan Sharif és mostohaanyja Pakisztánba menekültek egy nappal a lány holttestének megtalálása előtt, és a Surrey-i rendőrség most ki akarja őket hallgatni az ügy kapcsán, de egyelőre nem sikerült kézre keríteni a triót. A BBC-nek adott interjújában Muhammad Sharif (a kislány nagyapja) elmondta, hogy látta fiát, miután Pakisztánba érkezett, és szülővárosába, Jhelumba utazott a rokonaihoz.

A férfi édesapja most azt állítja, hogy a fia azt mondta neki, hogy a kislány halála baleset volt. Ez a kijelentés meglehetősen sok embert nagyon felháborított. „Baleset volt, de azt nem mondta el, hogyan történt.” – mondta Sharif úr.

Arra a kérdésre, hogy miért sietett annyira Urfan Pakisztánba, ha a kislány halála véletlen volt, Mohamed így válaszolt: „A félelem miatt. A lánya meghalt, és amikor ennyi és ilyen mértékű traumán esik át valaki, nyilvánvalóan nem tud helyesen gondolkodni.”

Ez is érdekelhet:  Ártatlan fiatal anyukát lőttek le a nyílt utcán Angliában, aki csak rosszkor volt rossz helyen

Feltételezések szerint Urfan, társa, Beinash Batool és testvére, Faisal Malik augusztus 10-én szálltak le az iszlámábádi nemzetközi repülőtéren, mielőtt Jhelum városába utaztak volna. Néhány napig ott maradtak, majd megálltak néhány órára egy Domeli nevezetű faluban, ahonnan augusztus 13-án indultak tovább.

A Surrey-i rendőrség több alkalommal is nyilvánosan felkérte a helyi közösséget a Sara halálával kapcsolatos minden hasznos információ átadására, és jelenleg a pakisztáni hatóságokkal, az Interpollal és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséggel együtt dolgoznak az ügy mielőbbi felgöngyölítésén.

Újabb fejlemények az Angliában meggyilkolt 10 éves kislány halála körül – az apa állítása rengeteg embert felháborított

A 10 éves Sara holttestét családja Hammond Road-i otthonában találták meg a hajnali órákban, miután az apja felhívta a 999-et Pakisztánból. Többen is azt állították, hogy Sarát, akit a helyi önkormányzat ismert, áprilisban látták az iskolában sérülésekkel az arcán és a nyakán. Egy szomszéd azt mondta, hogy a lánya azt mondta neki, hogy Sara testén sérüléseket látott az iskolában, de azt állította, hogy azt mondta neki a lány, hogy csak leesett a bicikliről, amikor rákérdezett, hogy hogyan szerezte azokat.

Arra a kérdésre, hogy mit érez fia Pakisztánba utazásával kapcsolatban, Sharif úr azt mondta, hogy az Egyesült Királyságban kellett volna maradniuk, és „szembe kellett volna nézniük az ügy következményeivel”.

Ez is érdekelhet:  „Túlságosan szerettem , hogy otthonba adjam” – megölte saját édesanyját egy nő Angliában

„Végül úgyis visszamennek majd az Egyesült Királyságba, és szembenéznek a következményekkel” – mondta az idős férfi.

Sharif úr tagadta, hogy a közelmúltban kapcsolatba került volna Urfannal, és azt mondta, hogy értesítette a rendőrséget fia dzshelumi látogatásáról. Az elmúlt hetekben a családjának több tagját kihallgatta a rendőrség, akik azzal vádolták a hatóságokat, hogy jogellenesen tartották fogva őket.

Az unokájáról mesélve Sharif úr elérzékenyülve így nyilatkozott: „Mélységes szomorúságot érzek amiatt, hogy az unokám elment. Ez a bánat és kín életem végéig velem marad.”  Forrás