Új Brexit tervezet jön, és ráadásul már most pénteken szavazni fognak róla a parlamentben 1

Boris Johnson alig néhány nap múlva, a pénteki nap folyamán egy új Brexit javaslatot fog szavazásra bocsájtani a brit parlament alsóházában, erősítette meg az egyik szóvivője.

A helyzet jelenlegi állása szerint a Brexit megállítására azonban szinte semmi esély nincs, ugyanis a brit parlamenti választásokat az előző hét során hatalmas fölénnyel nyerte meg az előtte is kormányon levő konzervatív párt. Mivel tehát a Tory képviselők egy durván 80 fős többségben vannak a parlamentben, akár tetszik nekünk akár nem, a kilépést nem igazán lehet megállítani most már.

Új Brexit tervezet jön, és ráadásul már most pénteken szavazni fognak róla a parlamentben 3

A parlamentben a konzervatívok jelenlegi többsége mellett szinte kizárt, hogy meglepetés szülessen, ami egyben azt is jelenti, hogy a Mr. Johnson által az EU-val megbeszélt kilépési feltételek törvénybe lesznek foglalva. Sajnos, vagy nem sajnos azonban még ez sem jelenti azt, hogy a Brexit egyik napról a másikra egy „megoldódott problémává” alakul majd.

Még akkor is, ha a miniszterelnök teljesíti, amit megígért és a kilépés megtörténik január 31-ig, az azt követő átállási időszak, amíg az ország gyakorlatilag továbbra is nagyjából EU-tagállamként működik majd el fog tartani egészen 2020 végéig.

Ezzel kapcsolatban azonban az EU-s vezetők elég szkeptikusak, és pont nem olyan rég Michel Barnierről került ki egy nem nyilvános felvétel, amin azt mondja, hogy a brit miniszterelnök ígérete teljesen szürreális, és nem betartható.

Új Brexit tervezet jön, és ráadásul már most pénteken szavazni fognak róla a parlamentben 4

Boris Johnsont azzal vádolták meg nemrég, hogy “gondatlan és felelőtlen magatartást tanúsít”, miután módosította a Brexit-törvényjavaslatát, hogy megakadályozza a képviselőknek, hogy meghosszabbíthassák a Brexit-átmeneti időszakát 2020 vége utánra. Erre a font árfolyama hirtelen el is kezdett zuhanni, ugyanis így a megállapodás nélküli kilépés mint opció újra visszakerül a lehetséges végkimenetelek közé.

„A miniszterelnök nagyon egyértelművé tette, hogy felelősséget vállalunk azért, hogy jobb jövőt biztosítsunk hazánk számára, és hogy vissza kell szereznünk a brit nemzet bizalmát a Brexit megvalósításával. Ez az oka annak, hogy az új képviselők elsőként a kilépésről szóló törvényjavaslatról fognak szavazni.” – nyilatkozta a miniszterelnök egyik szóvivője.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után