Mr Khan, aki épphogy csak megnyerte a polgármester választást, máris egy sor újításról számolt be, amiket szeretne végrehajtani a brit fővárosban. Ezek közül az egyik legérdekesebb, egy újfajta buszjegy, ami sok embernek igen hasznos lehet.

sadiq

Khan azt tervezi, hogy egy olyan buszjegy kerül bevezetésre, ami 1 órán át bárhány átszállás követően is érvényes marad. A munkáspárt új polgármestere azt nyilatkozta a jeggyel kapcsolatban, hogy a „The Hopper” becenévre fog majd hallgatni és £1.50-ba fog kerülni.

Ezért a pénzért egy órán belül annyiszor váltunk buszt, ahányszor csak akarunk, ami nagyon hasznos lehet azok számára, akik több busszal utaznak a városon belül a munkába és haza.

BigBusTours4

Boris Johnson korábban, 2009-ben elutasította a liberál demokraták javaslatát az 1 órás jegyre vonatkozóan, mondván hogy túl bonyolult és költséges lenne bevezetni. Jelenleg egy sima buszjegy szintén £1.50, azonban ha átszállunk többször is, akkor a napi limit £4.40, vagyis esélyes, hogy jobban megéri a bérletet választani annak, aki rendszeresen utazik.

Az új opcióval, ha napi 2 ilyen jegyet használunk el oda, és vissza, akkor a költségünk £3.00-ra csökken. A terv megvalósítása abszolút megoldható a szakértők szerint és a becslések alapján nagyjából évi 25 millió fontjába kerülne az államnak az új ötlet bevezetése.

Az új polgármester emellett számos új dolgot ígért a főváros lakosságának. Ennek a részleteit itt olvashatjátok el.      Forrás: http://www.standard.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára