Allahot dicsőítő poszterekkel lesznek tele a buszok Angliában, egész júniusban 1

A Londoni buszok Allahot dicsőítő feliratokat fognak viselni, amelyet Nagy Britannia legnagyobb muszlim szervezete indítványozott, hogy ezzel ösztönözzék a szíriai polgárháború áldozatainak támogatását Ramadan idején.

islamicrelief

Az Islamic Relief elmondása szerint, azt remélik, hogy a poszterek, amelyek a „Subhan Allah”, arabul „Istené a dicsőség”feliratot tartalmazzák majd, pozitív fényben fogják ábrázolni az iszlámot és a segítségnyújtást.

A hirdetést Londonban, Birminghamben, Manchesterben, Bradfordban és Leicesterben jelentetik meg, még ebben a hónapban.

A segélyszervezet vezetői azt remélik, hogy ez az akció adományozásra fogja késztetni az embereket a vallási ünnep alatt, amely június 6-án kezdődik és egy teljes hónapon át egészen július 5-ig tart. A szervezők számításai szerint, bőséges adományt sikerül majd összegyűjteni ennek eredményeként.

Ezen kívül, a szervezők azt is remélik, hogy a kampány segíteni fog a fiatal muszlimoknak abban, hogy humanitárius munkákra fókuszáljanak.

Imran Madden, az Islamic Relief brit igazgatója a következőket mondta ezzel kapcsolatban: „Egy bizonyos értelemben, ezt klíma változtató kampánynak is nevezhetnénk, mert meg akarjuk változtatni a nemzetközi segítségnyújtást és a muszlim közösséget övező negatív légkört ebben az országban.”

„A nemzetközi segítségnyújtás, az elmúlt 15 évben segített megfelezni a különösen nagy szegénységben élő emberek számát, és a brit muszlimok hihetetlenül nagylelkű közösséget alkotnak, akik több mint 100 millió fontot adnak nemzetközi segélyszervezeteknek Ramadankor.”

Ezt az akciót nagyon röviddel azután hirdették ki, hogy Sadiq Khan, a város első muszlim polgármestere történelmi győzelmet aratott a tory Zac Goldsmith ellen. A főváros Britannia három millióra becsült muszlim lakossága felének ad otthont.

A Transport for London, amely a város buszain megjelenő hirdetéseket szabályozza, nem engedi meg, hogy politikai pártokhoz vagy kampányokhoz köthető poszterek jelenjenek meg a járműveken, azonban, nem akadályozza meg a vallásos témájú hirdetéseket. Boris Johnson, előző polgármester, elutasította a keresztény hirdetéseket a buszokon, miután azokat azzal a váddal illették, hogy meg akarják „gyógyítani” a homoszexuálisokat. Kinek mi a véleménye arról hogy most már a „csapból” is a muszlimok folynak, mint fő téma?    Forrás: www.standard.co.uk

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után