Traktorral téptek ki egy bankautomatát a falból Angliában 1

Egy egész bankautomatával távoztak a helyszínről a rablók egy brit kisvárosban, amit nem akármilyen módon kaparintottak meg. Egy meglovasított traktorral bontották ki a falból a fallal együtt, majd mint akik jól végezték a dolgukat, távoztak.

Traktorral téptek ki egy bankautomatát a falból Angliában 3

A helyi rendőrség szóvivője azt nyilatkozta, és egyébként a képeken is jól látható, hogy a kis mutatványuk igen komoly strukturális kárt okozott az épületben, aminek az oldalából gyakorlatilag egy jó nagy darabot kiszakítva megkaparintották az ATM automatát.

Az eset szombat hajnalban történt, valamikor 4 óra magasságában, Angliában, Beaminster városában a Fleet Street-en.

Traktorral téptek ki egy bankautomatát a falból Angliában 4

A hivatalos jelentés szerint az elkövetők egy lopott zöld színű traktor segítségével estek neki az épület falának, és bontották ki azt, hogy a bele ágyazott bankautomatát megszerezzék az épületből, ami egyébként korábban egy HSBC bankfiók volt.

Az üzlet most Chris Chapman Bespoke Kitchen and Furniture  üzlet néven fut és egy ahogy a nevéből is kiderül, bútorboltként funkcionál, illetve működött idáig, jelenlegi állapotában ugyanis nem túl hívogató a vásárlók számára.

Traktorral téptek ki egy bankautomatát a falból Angliában 5

A rablók a szemtanúk szerint gyalog menekültek el a helyszínről, majd nem sokkal odébb beültek egy sötét színű Audiba és azzal oldottak kereket. Az egyelőre még nem derült ki egyértelműen, hogy az automatából el tudták-e vinni a pénzt, vagy ha igen, akkor mennyit, tehát a rablás sikeressége kérdéses.

Ami biztos, hogy a rabláshoz használt traktort otthagyták a helyszínen egy LAnd Rover Defender mellett az út közepén. A traktort egyébként szintén Beaminster területén lopták a Whitcombe roadról.

Traktorral téptek ki egy bankautomatát a falból Angliában 6

A rablás azonban nemcsak a rablók számára lehetett hihetetlenül „izgalmas”, ugyanis mint kiderült, a félig lebontott épületben a bolt fölötti emeleti lakásbán épp otthon tartózkodott egy személy, pont amikor az egész falat összedöntötték. Szerncsére neki semmi baja nem lett, ép bőrrel megúszta a dolgot. A környéket ideiglenesen lezárták, amíg egy szakember fel nem méri az épületben okozott károkat, és hogy hogyan lehet azt helyreállítani.

A nyomozást vezető Simon Austin arra bátorított mindenkit, aki látta az eseményeket, hogy vegye fel a kapcsolatot a helyi rendőrséggel. „Az elkövetők súlyos károkat okoztak az épületben és épp ezért az utcát lezártuk, nehogy bárkinek baja essen, egészen addig amíg az ingatlant újra biztonságossá nem tudjuk tenni. Néhány járőr egy darabig még a környéken marad majd az emberek biztonsága érdekében. Hozzájuk bárki odamehet, ha bármi kérdése, vagy mondanivalója van az incidenssel kapcsolatban.” – tette hozzá.    Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás 

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után