Több tízezer ember vonul ma végig Londonon az éves Pride felvonuláson.
A rendezvény idén 45. alkalommal kerül megrendezésre, délután 1-kor kezdődött, a Portland Place-nél indul, az Oxford Circuson és Regent Streeten keresztül halad, és a Whitehallnál ér véget. Az Egyesült Királyságban 50 éve legalizálták a homoszexualitást, ennek tiszteletére az idei Pride témája a „Love happens everywhere”, vagyis a „szerelem bárhol előfordulhat”.
A szervezők azt mondták, idén minden eddiginél jobban szeretnék hangsúlyozni a „remény, elfogadás, aktivizmus és szeretet” üzenetét. „Itt Londonban bárki szabadon szeretheti azt, akit akar, és az lehet, aki akar lenni” – tette hozzá Sadiq Khan főpolgármester.
Idén először a Westminster palotára is kifüggesztik a szivárványszínű zászlót. „A szivárvány megjelenítése a parlamenten a mi jelzésünk arra, hogy mennyire fontos az egyenlőség és elfogadás” – mondta John Bercow az Alsóház szóvivője. A Lordok háza szóvivője pedig azt mondta: „Remélem, hogy a parlamentről, mint az egyenlőség jelképéről készült fotók bátorítani fognak mindenkit, akit más országokban emiatt elnyomnak.”
Emellett London több forgalmas útján járó tömegközlekedési eszközt is szivárványszínbe borítottak, hogy ezzel is támogassák az LGBT+ közösség kampányát. Sőt több népszerű bevásárló utca kirakataiban is megjelentek a vidám jelképek, ezzel ünnepelve a homoszexualitás legalizálásának fél évszázados évfordulóját. A forgalmas metrómegállókhoz „love is love” feliratú posztereket ragasztottak ki.
Eközben az egész városban fokozott a készültség az utóbbi időben történt terrortámadások miatt, mindenhol a városban fegyveres rendőröket látni, sőt piros betontorlaszokat is elhelyeztek, hogy elkerüljék a London Bridge-hez hasonló támadást. Több, mint 150 rendőr vigyázza a Pride-ot, és a mentősök, tűzoltók is folyamatos készültségben vannak.
„Tudjuk, hogy a londoni és manchesteri történtek miatt nagyon sokan aggódnak most” – mondta a rendőrfőkapitány. „A rendőrség legfőbb célja az emberek védelme, nagyon szorosan együttműködünk a Pride szervezőivel. Azt akarjuk, hogy a rendezvény biztonságos és meghitt legyen, és hogy mindenki élvezze – ezért pedig mi is kérjük az emberek segítségét, legyen mindenki nagyon éber, és egyből jelentse, ha bármi aggasztót lát.” Álruhás rendőrök is a helyszínen lesznek, figyelve a gyanús viselkedéseket, a hatóságok már hónapok óta készülnek a rendezvényre.
A tavalyi Pride körülbelül 1 millió embert vonzott London utcáira, magán a parádén több, mint 40 000 ember vett részt. Az első Pride-ot egyébként 1972-ben rendezték, akkor még csak 2000 férfi és nő vett részt. Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com