Tizenéves tinédzsert szúrtak le a londoni bevásárlóközpont kellős közepén 1

Kiürítették a Lewishami bevásárlóközpontot, miután egy tinédzser fiút tegnap leszúrtak a pláza kellős közepén, ráadásul fényes nappal mindenki szeme előtt.

lovasrendor

Lovas rendőrök felügyelték a területet és a szemtanúk mindeközben arról számoltak be, hogy odabent az áldozat körül minden csupa vér volt a folyosón. A vásárlók, akik között iskolás gyerekek százai voltak, azt az utasítást kapták, hogy azonnal hagyják el a helyszínt. A srác, akit megtámadtak, mindössze 16 esztendős. Arról, hogy miért támadtak rá, vagy hogy pontosan milyen események vezettek a támadáshoz még nem sokat tudni, de akik látták, azt mesélték, hogy nagyon hirtelen történt a dolog.

A Scotland Yard megerősítette, hogy tegnap 4:40-kor kihívták őket a Lewisham High Streetre azzal a bejelentéssel, hogy leszúrtak egy tinédzsert. A jelentések szerint, a fiút az egyik kelet-londoni kórházba szállították, ahol sikerült stabilizálni az állapotát. A sérülései bár súlyosak de szerencsére nincs életveszélyben.

lewisham1

A londoni légimentők szintén a helyszínre siettek a bejelentést követően. Mire a mentősök kiértek, leszúrt fiú már elvesztette az eszméletét mert igen sok vért vesztett. Az elkövetőt egyelőre még nem sikerült kézre keríteni, de a rendőrség már nagy erőkkel keresi.

Egy Lewisham-i lakos, aki az eset idején a bevásárlóközpontba tartott, a következőket mondta a látottakról: „Iskolás gyerekek százai jöttek-mentek a bevásárlóközpontban. A központba érve, láttam, hogy a szalagkordonok már ki voltak helyezve a helyszínen. Aztán, észrevettem, hogy megérkeztek a lovas rendőrök. Találkoztam egy barátommal a bejáratnál, aki ott dolgozik. Azt mondta, hogy a padlón hatalmas vértócsa volt a sérült körül.”

download (3)

„Azt mondta, hogy leszúrtak egy iskolás fiút a bevásárló központ kellős közepén. Mindenkit azonnak evakuáltak és bekapcsolták a riasztókat is.”

Laura Ryan, aki az épületben volt, a következőket mesélte: „Nem láttam az egész helyzetet, de annyit tudok, hogy egy fiatal fiút ma leszúrtak a hely központjában. Vér borította a bevásárló központ központját és a fiú az északi kijárat közelében ájult el. A vásárlók nyugodtnak, ugyanakkor pedig, zavarodottnak tűntek. A központban lévő biztonságiak jól kezelték a helyzetet.”  Forrás: www.standard.co.uk

[feather_share]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után