titokzatos nő horvátország

A rendőrség továbbra is próbálja kideríteni, hogy ki lehet az a titokzatos hölgy, akit egy horvátországi sziget szélén a sziklákon találtak meg véresen, zúzódásokkal a testén, teljesen legyengülve, és aki egyébként tökéletes beszél angolul.

Titokzatos, angolul beszélő nőt mentettek meg a horvát partoknál a sziklákról 1

A körülbelül 60 évesnek hitt asszonyt egy halász találta meg Krk szigetének egy teljesen elhagyatott részén, a sziklákon. A nő arcán vágások, a testén pedig több helyen zúzódások voltak, és azt mondta a hatóságoknak, hogy fogalma sincs, hogyan került oda – írta a The Sun.

A helyszínre hívott rendőrök azt mondták, hogy a megmentett hölgy tökéletesen beszél angolul, de még nem sikerült kideríteni, hogy vajon melyik ország állampolgára. A nőt végül egy 14 fős csapat mentette meg, akik terepjárókat használtak, majd két mérföldet kellett gyalogolniuk a hegyes, éles sziklákon, hogy elérjék őt.

Megmentői azt is elmondták, hogy sem útlevele, sem semmilyen irata sem pedig a telefonja nem volt nála, és annyira gyenge volt, hogy még vizet is alig tudott inni. A legfrissebb értesülések szerint azóta már kórházban van, és orvosi ellátásban részesül.

Titokzatos, angolul beszélő nőt mentettek meg a horvát partoknál a sziklákról 2

A leírások alapján durván 162 cm magas, vállig érő haja van, és több éjszakán át túlélte teljesen egyedül egy olyan lakatlan, kietlen területen, ahol éjszakánként vadon élő állatok kóborolnak. Az egyik helyi lakos, aki a közelben él, a 24Sata nevű horvát híroldalnak ezt mondta:

„Már az is Furcsa, hogy egyáltalán azon a környéken találtak rá. Ez egy rendkívül megközelíthetetlen része az öbölnek, szörnyen éles sziklákkal, szó szerint borotvaélesek, annyira, hogy elvágják a cipőd talpát. Nem igazán van errefelé sem élet sem állatok, kivéve talán a vaddisznókat vagy medvéket, amik ide tudnak úszni néha élelmet keresni, de még ez is ritkaság, mert itt alig lehet találni valamit. Egy nő, főleg az ő korában, szinte képtelenség, hogy csak úgy átússzon ide, ahhoz elképesztő nagy állóképesség kell.”

A Krk -sziget durván 400 négyzetkilométer, és az Adriai -tenger legnagyobb szigete. Lakossága 17 000 fő, és a szárazfölddel egy híd köti össze. A sziget körülbelül 30 km -re található Rijeka városától.       Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után