Theresa May képviselői Orbán Viktor kormányát fogják védeni a Magyarország elleni EU-s szavazáson 1

Theresa May EP képviselői meg fogják védeni Orbán Viktor kormányát az EU szankcióitól, egy hamarosan esedékes szavazáson az Európai Parlamentben, derült ki a brit kormány szóvivőjének egyik nyilatkozatából.

Theresa May Orban Viktor

Strasburg-i brit konzervatív párti források megerősítették, hogy a brit EP képviselők a hetedik cikkely aktiválása ellen fognak szavazni, amelynek segítségével Magyarországot büntetni próbálná az EU bizonyos törvények állítólagos megszegése miatt.

Az Orbán Viktor által irányított magyar kormány azzal lett megvádolva, hogy korlátozzák a sajtószabadságot, aláaknázzák a bíróság függetlenségét és antiszemita hadjáratot folytatnak a zsidó milliárdos üzletember, Soros György ellen. A kormányt olyan más vádak is illetik, mint korrupció gyanúja, ami többek közt az EU-s támogatások nem megfelelő dolgokra való fordítását illeti. Magát Orbán Viktort pedig „iszlamofóbiával” vádolják, miután a menekülteket muszlim hódítóknak írta le.

Brit kormánypárti források szerint a brit EP képviselők a magyar kormány védelmében fognak szavazni, mert úgy hiszik, hogy a magyar miniszterelnök ellen indított támadás nem a megfelelő hozzáállás a problémához. Az is elhangzott azonban, hogy ez az álláspont ugyanakkor nem feltétlenül tükrözi a véleményüket a magyar helyzettel kapcsolatosan.

A munkáspárt természetesen szégyenletesnek nevezte a brit kormány döntését, mondván hogy amit Orbán tett a politikai szabadsággal, az emberi jogokkal vagy épp az antiszemitizmussal, az egész Európára nézve szégyen.

A brit konzervatívok szavazata döntő fontosságú lehet a szavazás során, ugyanis egyáltalán nem lehet tudni, hogy a javaslatra kik hogyan fognak szavazni. Várhatóan azonban a többség az EP képviselők közt támogatni fogja az indítványt, amiről szerdán fognak szavazni. Ahhoz hogy megszavazzák a hetes cikkely életbe léptetését Magyarország ellen, a képviselők kétharmadának támogatnia kellene.

Abban az esetben, ha megszavazzák, a legkeményebb szankció akár az is lehet, hogy Magyarországot az Európai Tanács szintjén megfosztják a szavazás jogától. Egyébként egy hasonló eljárás van folyamatban Lengyelország ellen is, ahol pedig a vád a bíróság függetlenségének aláaknázása.

„Amennyiben az EUs egyezményeket valamelyik tagállam megsérti, úgy az Európai Bizottság hatásköre jogi ügyet csinálni belőle. Ha ebbe az egészbe az EP képviselőket is bevonják, akiknek igazából nem kellene ebben a folyamatban semmiféle szerepet vállalniuk, akkor az egész szituáció meggyanúsítható azzal, hogy politikai érdekek húzódnak a háttérben. Nagyon remélem, hogy a parlament nem szavazza meg.” – nyilatkozta az ügy kapcsán az egyik konzervatív szóvivő.

A brit kormány tagadta, hogy a tény, hogy az incidens kapcsán Magyarországot és Orbánt támogatják, azzal lenne összefüggésben, hogy Nagy-Britannia szövetségeseket keresne a kontinensen a Brexit megállapodás határidejének közeledtével. A magyar külügyminiszter egyébként nem olyan rég szembe ment a többi EU-s  vezetővel, és azt nyilatkozta a britek kilépése kapcsán, hogy Nagy-Britanniának nem megfelelő kereskedelmi feltételeket kínálni az egész EU számára szörnyű következményekkel járhat.   Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után