Az Eurotunnelt amit a magyarok közül sokan csak Csalagút néven ismernek, lezárták a kifelé menő irányba, és egy gyanús járműről szóló több bejelentés nyomán a helyszínre kihívták a bombaszakértőket is.
A gyanús járművet egy rutinellenőrzés során állították meg. Egy férfit őrizetbe vettek az incidens kapcsán, amelynek helyszíne körül a kordon még egy ideig a helyén marad, a rendőrség pedig eközben megerősítette, hogy az incidens nem kapcsolódik Daniel Khalife nevű feltételezett terroristához, akit nagy erőkkel keresnek, miután megszökött egy londoni börtönből.
A Folkestone-ból Calais-ba átjutni igyekvő emberek ezrei állnak jelenleg a kialakult forgalmi dugóban, és a délután hátralévő részében továbbra is fennakadások várhatók. A kenti rendőrség szóvivője ezt mondta a történtek kapcsán:
„2023. szeptember 8-án, pénteken délelőtt 10 óra 30 perckor egy gyanús járművet állítottak meg a Csalagút cheritoni termináljában. A brit hadsereg robbanóanyag-szakértőit is a helyszínre hívták, és kordont helyeztek el a lakosság biztonsága érdekében. Ez jelenleg hatással van a terminálhoz igyekvő forgalomra. Egy férfit őrizetbe vettek az esettel kapcsolatban, és a nyomozás már folyamatban van.”
A Csalagút néven ismert Eurotunnel nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy az átkelésben „rendkívüli fennakadások” várhatók, és azt tanácsolták az utazóknak, hogy folyamatosan figyeljék a weboldalukat a friss infókért.
Az Eurotunnel szóvivője ezt mondta: „Egy gyanús járművet kapcsoltak le egy rutin biztonsági ellenőrzés során a Folkestone-i Csatorna-alagút termináljában. A kenti rendőrség és további szakértők foglalkoznak az esettel. A folkestone-i terminál jelenleg nem üzemel, a rendőrségi beavatkozás eredményére várnak. Az utazni indulóknak azt tanácsoljuk, hogy nézzék meg az Eurotunnel weboldalát és a közösségi médiafelületeit a legfrissebb utazási információkért.”
Az utazók egy részét a közeli Doverből induló kompjáratokra át tudják terelni. A bejövő transzferjáratok a szokásos módon közlekednek, és az incidens a párizsi, brüsszeli és amszterdami Eurostar vonatjáratokat sem érinti szerencsére, csak a kifelé menő forgalmat. Forrás