A bérleti díjak a közelgő brit választásokon kulcsfontosságú szerepet fognak betölteni, és ezt a politikusok nem győzik hangoztatni. Összeszedtük, hogy hogyan is állunk ilyen téren jelenleg Angliában.
Az egész országot tekintve a lakók 35%-a bérli a lakóhelyét, míg ha csak Londont nézzük, ez a szám hirtelen 50%-ra ugrik.
A munkáspárt a bérleti díjak maximalizálását ígéri, a konzervatívok pedig a rent-to-buy rendszer bevezetésével kísérleteznek. Ezek a dolgok azonban nem változtatnak azon a tényen, hogy a bérleti díjak az egekben vannak, és csak emelkednek tovább és tovább. Az igazat megvallva emelkednek azok szinte mindenhol máshol is, csak közel sem olyan ütemben, mint a fővárosban, ami a bevándorlók és turisták kiemelt célpontja.
Ezen az ábrán látható, hogy Angliában hol mennyivel változtak a bérleti díjak:
Egyedül Londonban emelkedtek 2014-ben átlagosan 10%-nál többet a bérleti díjak. A főváros területén kívül eső országrészek közül egyedül West Midlands környéke haladta meg a 8%-ot.
A következő ábrán az látható, hogy a londoni, és a Nagy-Britannia összes többi részén aktuális átlagos bérleti díjak közötti különbség hogyan változott az elmúlt két év során:
Alapvetően a fővárosokban mindig drágább az élet és emellett jellemzően a fizetések is magasabbak. Nem mindegy azonban, hogy melyik mennyivel több az ország többi részéhez képest, hiszen ez nagyban befolyásolja életszínvonalunkat. Mostanra Londonban a bérleti díjak átlaga elérte az ország többi részén lévő átlag kétszeresét. Mondanunk sem kell, hogy a fizetések sajnos nem követik ezt a tendenciát.
Egy felmérés szerint a londoni álláshirdetésekben ajánlott fizetések átlagos értéke 2013 óta mindössze 0.6%-ot emelkedett. Ezt a számot a 12%-os bérleti díj emelkedés mellé helyezve nem kell matekzseninek lennünk, hogy felismerjük, a két szám sajnos messze nem egyenlő.
Ezen az ábrán megnézhetjük, hogy évi 22,200 GBP-s fizetéssel (ami egyébként kevesebb, mint az átlagos diplomás kezdő fizetés), a pénzünk hány százalékát viszi el a bérleti díj London egyes részein:
Mostanra valószínűleg egyre több emberben meg is fogalmazódott a kérdés, hogy miért is jönnek akkor mégis olyan sokan Londonba? Az ezzel kapcsolatos véleményeket kíváncsian várjuk…
Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:
[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/
Forrás: http://www.citymetric.com/horizons/londons-depressing-rental-market-4-depressing-charts-713